A jogszabállyal megelőzhető, hogy a hajléktalanok kihűljenek közterületen

A hajléktalanok közterület-használatát korlátozó jogszabály célja az emberélet megmentése - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.

Rétvári Bence közlése szerint a jogszabállyal megelőzhető, hogy a hajléktalanok télen kihűljenek közterületen vagy erdőben, másrészt az is cél, hogy azok is eljussanak a szálláshelyekre, akik még mindig az utcán élnek.

Hozzátette, van még szabad kapacitás, és eddig is volt.

“Azt józan ésszel mindannyian beláthatjuk, hogy a hajléktalanságból való kitörés az valahol ezeken az átmeneti szállásokon keresztül vezet, onnan kaphatnak szociális segítséget, ruhát, munkalehetőséget, közmunkát vagy képzést” – fogalmazott.

Rétvári Bence közlése szerint mintegy 9 milliárd forintot fordít a kormány hajléktalan-ellátásra, és több száz karitatív szervezettel működik együtt.

Az államtitkár elmondta azt is, a probléma 28 éve megoldatlan Magyarországon, s az eddigi jogszabályok nem voltak alkalmasak arra, hogy a hajléktalanságot megszüntessék, ezért van az új jogszabály.

Iratkozzon fel hírlevelünkre