Semjén: II. János Pál tanítása bővízű forrás napjainkban is a deviancia sivatagában

A nagy pápa tanítása bővízű forrás napjainkban is a deviancia sivatagában vándorló keresztény népeknek, mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Pápa a vasfüggönyön túlról című rendezvénysorozat harmadik napján a Parlamentben.

Budapesten, a Parlament felsőházi termében tartották A Pápa a vasfüggönyön túlról című, Krakkóban kezdődő emlékező rendezvénysorozat harmadik napját. A konferencia előadásai Szent II. János Pál pápaságának a szovjet blokk országaira és egyházaira gyakorolt hatásáról szóltak. 

Semjén Zsolt  és Veres András, győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke is arról beszélt, amikor II. János Pál pápa szolgálatának kezdetén, 1978 októberében, a római Szent Péter téren az erkélyen azt mondta: „Ne féljetek! Nyissátok ki, nem, tárjátok ki a kapukat Krisztus előtt!” A miniszterelnök-helyettes szerint ez a mondat mind az öt kontinens számára szellemi földrengéssel ért fel. Semjén szerint Nagy Szent II. János Pál pápa „az igazi emberi jogok harcosa” volt, szemben a liberalizmussal, amely szerint az embernek jogában áll a természeti és a társadalmi törvények ellenében cselekedni. A Szentatya evangéliumi radikalitással beszélt a „haladásnak álcázott halál kultúrájáról”, védte az életet a fogantatástól a természetes halálig. Ez „nem tetszett a ’68-as nemzedéknek”, amely próbálta elhallgatni, jelentőségét kisebbíteni, kigúnyolni őt, sőt megpróbálták kioltani a pápa életét.

Különösen az nem tetszett, hogy a pápa kiállt az Isten által eltervezett-akart házasság mellett. Kiállt az emberi jogok mellett az öbölháború idején is. E háború ellen ötvenkilencszer emelte fel a szavát a béke pápája – mondta Semjén Zsolt. – 2005 tavaszán láthattuk betegségtől meggyötört arcát, ami akkor az egész szenvedő emberiség arca volt – fogalmazott a miniszterelnök-helyettes, aki hangsúlyozta: a nagy pápa tanítása „bővízű forrás napjainkban is a deviancia sivatagában vándorló keresztény népeknek”.

 

(Magyar Kurír)

Iratkozzon fel hírlevelünkre