A legértékesebb múmia

MTI - Akár egymillió dollárért, vagyis nagyjából 280 millió forintért kelhet el a Sotheby's vasárnap kezdődő árverésén A múmia című, 1932-ben bemutatott film ritka plakátja - közölte az árverési ház.

A filmplakát mindössze három fennmaradt példányáról tud az árverési ház, amelynek előzetes becslése szerint 280-420 millió forintért kelhet el a kép, megdöntve az eddigi árverési rekordot.

A Sotheby’s emlékeztetett rá, hogy 2017-ben egy árverésen egy 1931-es Drakula-filmplakátért fizetett ki egy vásárló 525 ezer 800 dolláros (147 millió forintos) aukciós rekordösszeget. 2005-ben pedig egy kaliforniai gyűjtő egy csődárverésen szerezte meg 690 ezer dollárért (193 millió forintért) a Metropolis című német némafilm poszterét.

A múmia poszterének online licitálása 950 ezer dollárról (266 millió forintról) kezdődik vasárnap és október 31-ig tart.

A főszereplő Boris Karloffot és szerelmét, Zita Johannt ábrázoló, színes, dinamikus plakátot az Universal stúdió egykori legendás posztertervezője, Grósz Károly alkotta. A Sotheby’s szerint a poszter meghatározó darabja lett a műfajnak, nyolc évtizede hat a filmplakátokra.

A posztert csak mozis reklámozásra gyártották, soha nem került boltokba. 1999-ben kiállították a New York-i Whitney Múzeumban. John Maher, a Sotheby’s szakértője hangsúlyozta, hogy A múmia, amelynek rendezője Karl Freund volt, egyike a horrorfilm zsánerét megalapozó produkcióknak. Ritkán látni a korszakból ilyen jó állapotú, élénk színeit is megőrző plakátot – fűzte hozzá.

Iratkozzon fel hírlevelünkre