Putyin: komoly együttműködési potenciál gyűlt össze az orosz-magyar viszonyban

Oroszország és Magyarország az együttműködés komoly potenciálját gyűjtötte össze - jelentette ki az orosz elnök azon a Kremlben megrendezett csütörtöki ceremónián, amelyen mások mellett Konkoly Norbert, Magyarország új moszkvai nagykövete átnyújtotta neki megbízólevelét.

MTI – Vlagyimir Putyin elmondta, hogy a két ország között politikai párbeszéd folyik és perspektivikus gazdasági projektek valósulnak meg, egyebek között az atomenergetikában. Az orosz államfő szerint hatékonyan működik a kétoldalú kormányközi bizottság, és még az idén megtartja alakuló ülését a régióközi együttműködési bizottság.
Közölte, hogy Orbán Viktor miniszterelnökkel nemrég folytatott tárgyalásai során felvázolták a legkülönbözőbb területekre vonatkozó további együttműködés konkrét terveit.