Befolyásolni akarná a magyar sajtót néhány amerikai demokrata

MTI – Huszonkét demokrata párti amerikai törvényhozó egy levélben aggályainak adott hangot Donald Trump elnök Magyarország-politikája miatt - írta honlapján a Politico című amerikai folyóirat európai kiadása.

A képviselők a levélben annak kapcsán jelezték megdöbbenésüket, hogy az amerikai külügyminisztérium visszavonta a magyarországi független média támogatására szánt 700 ezer dolláros (több mint 197 millió forintos) támogatási tervét. A washingtoni külügyminisztérium még 2017 novemberében jelentette be, hogy segítséget nyújtana a “független, vidéki magyar hírforrásoknak”, de júliusban törölte a projektet. A levelet – amelyben a támogatás megvonásának indoklását kérték – Wess Mitchellnek, az amerikai külügyminisztérium európai és eurázsiai ügyekben illetékes államtitkárának címezték. 

A törvényhozók a levélben többek közt azt kifogásolták, hogy a budapesti kormány közpénzekből “támogatja az orosz kabinet szócsöveinek számító Russia Today és Sputnik történeteit”.

Kiváncsian várjuk, milyen bizonyítékokkal fognak előhozakodni a fentiek bizonyítására..

Iratkozzon fel hírlevelünkre