A voksolók 92 százaléka állt ki a férfi-nő házasság mellett Romániában

A BEC hétfő reggel 9 óráig a választókörzetek 98,3 százalékából származó adatok feldolgozása nyomán azt közölte, hogy az alkotmánymódosítást 3 millió 460 ezer választó (91,61 százalék) támogatta, 240 ezer (6,42 százalék) ellenezte, 74 ezren (1,97 százalék) pedig érvénytelen szavazatot adott le.

Szombaton és vasárnap 3 778 716 állampolgár, a névjegyszékben szereplők 20,96 százaléka adta le voksát.

A referendum érvényességéhez a választói névjegyzékben szereplők legalább 30 százalékának kellett volna szavaznia.

A legalacsonyabb részvételt (8,5 százalékot) Kovászna megyéből jelentették: itt 15 500 választó járult az urnákhoz, közülük 2700-an voksoltak pótlistára, az „igenek” aránya 90,69 százalék volt. Hargita megyében a jogosultak 11,12 százaléka voksolt: a 30 ezer szavazó 91,9 százaléka támogatta az alkotmánymódosítást.


Hirdetés

A részvétel egyetlen megyében, az észak-kelet-romániai (bukovinai) Suceavában haladta meg a 30 százalékot: itt 185 ezer választó járult az urnákhoz, több mint 95 százalékuk igennel voksolt arra, hogy a család ”egy férfi és egy nő önkéntes elhatározásával létrehozott házasságon” alapuljon, meggátolandó az azonos neműek házasságkötésének legalizálását.

A referendum érvénytelensége nyomán a román alkotmány családról rendelkező szakaszában megmarad a nemsemleges „házaspárok” fogalom.

'Fel a tetejéhez' gomb