Tízmillióval segítik a magyar katolikusok a bajba jutottakat

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Állandó Tanácsa döntött arról, hogy tízmillió forintos gyorssegélyt folyósít az Indonéziát ért természeti katasztrófák által sújtott lakosság megsegítésére – közölte a szervezet szombaton az MTI-vel. A közlemény szerint a püspökök testülete arra kéri a hívőket, hogy imáikban emlékezzenek meg a katasztrófa áldozatairól.

Több mint ezer eltűntje lehet az indonéziai Celebesz (Sulawesi) nyugati felét megrázó földrengésnek és az azt követő szökőárnak – közölte becslését pénteken a helyi katasztrófavédelem, amely szerint 1500-nál is több a halottak száma.

Yusuf Latif szóvivő kijelentette, hogy Palu város Balaroa negyedében több mint ezer házat temetett be a szökőár, ezért ott feltehetően több mint ezer ember eltűnt, még akkor is, ha azzal számolnak, hogy egyeseknek sikerült élve kijutniuk onnan.

A legfrissebb adatok szerint több mint százzal, 1424-ről 1558-ra emelkedett a földrengés és az azt követő szökőár halálos áldozatainak száma Celebeszen. A szigetet egy héttel ezelőtt rázta meg a 7,5-ös erősségű földrengés, amelyet óriási károkat okozó szökőár követett.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!