Félárbócon az állami lobogó, az aradi vértanúkra emlékezünk

A nemzeti lobogó felvonását a Himnusz, majd félárbócra eresztését a Szózat hangjai kíséretében a 32. Nemzeti Honvéd Díszegység állományába tartozó Honvéd Díszzászlóalj végezte, a ceremónián közreműködött a Nemzeti Lovas Díszegység is.

A központi rendezvénysorozat délelőtt 10 órától a Fiumei úton, a Batthyány-mauzóleumnál koszorúzással folytatódik. Emellett a nemzeti sírkertben egész nap rendkívüli történelemórával, sétával várják a diákokat, érdeklődőket. A Batthyány-örökmécsnél 10 és 18 óra között lehet mécsest gyújtani.

Áder János Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében Kemecsén mond emlékbeszédet az aradi vértanúk mártírhalálának évfordulója alkalmából tartott rendezvényen. Kövér László, az Országgyűlés elnöke Szlovákiában, Nyárasdon beszél az aradi vértanúk tiszteletére rendezett megemlékezésen.

A kormány 2001-ben nyilvánította a magyar nemzet gyásznapjává október 6-át, amikor az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után Aradon kivégzett 13 vértanúra, valamint az aznap Pesten kivégzett gróf Batthyány Lajosra, Magyarország első független, felelős kormányának miniszterelnökére emlékeznek.


Hirdetés

Országszerte és a határon túli településeken, valamint az iskolákban is megemlékeznek az aradi vértanúk kivégzésének 169. évfordulója, október 6. alkalmából.

'Fel a tetejéhez' gomb