Elnyomás alatt is megmaradni a hitben – Ferenc pápa a balti államokban

A katolikus egyházfő hétfői, lettországi látogatása során méltatta a hívők közösségét amiért megőrizték a hitüket a náci és szovjet megszállás, majd üldöztetés során.

 

Ferenc pápa arra buzdította a letteket, hogy adják tovább ezt az értékes örökséget a következő generációknak is, akiknek más, jelenkori elnyomásokkal kell szembenézniük. A harmadik napon a pápa balti országokban tett látogatása alkalmával virágot helyezett el a lett függetlenségi emlékmű előtt, majd lutheránus és ortodox vezetőkkel együtt részt vett egy ökumenikus eseményen, ahol közösen is imádkoztak.


Hirdetés

A Szentatya méltatta a lettek kitartását a náci és szovjet elnyomás alatt, amelyet a háború borzalmai, majd a politikai elnyomás és üldöztetés során kellett elviselniük:

„(Mindezek ellenére) ti mégis kitartottatok a hitben és sem a náci uralom, sem pedig a szovjetek nem tudták kioltani a szívetekben lévő hitet” – fogalmazott a pápa Riga katolikus katedrálisában.

A pápa hétfőn ellátogatott Lettország leghíresebb katolikus szentélyébe is, a dél-keleti határnál lévő Aglonába. Az eseményen Ferenc pápa a zuhogó esőben elmondott szentbeszédében arról beszélt, hogy a Szűzanya mindig ott áll azok mellett, akik szenvednek, beleértve, akiket meghurcoltak, elítéltek és deportáltak.  Ezért – folytatta az esőben várakozó híveknek – legyünk mindig készen arra, hogy felemeljük az elesettet, a megalázottat és segítsünk véget vetni az elnyomásnak, amiben az ember magát keresztre feszítve érzi.

Az Aglonában lévő bazilikában található Szűz Mária-kép híres zarándokhelynek számít az egész Baltikumban és Oroszországból is sokan látogatják.

Ferenc pápa annak apropóján látogatott el Észtországba, Lettországba és Litvániába, hogy idén ünneplik függetlenségüknek századik évfordulóját és a Szentatya ez alkalomból bátorította őket a hitük megtartására, amely különösen is nehéz volt az ötven éves szovjet elnyomásnak köszönhetően, emellett pedig a zsidóságot a náci Németország idején majdnem teljesen kiirtották.

Raimonds Vejonis lett elnöknek a pápa arról is beszélt, hogy nem volt ingyen a kereszténység és a hit megtartása.

„Önök túlzottan is jól tudják, hogy mi a szabadság ára, amiért újból és újból meg kellett küzdeniük.”

Az ökumené jegyében arról is beszélt a Szentatya, hogy az együttműködés jól mutatja, hogy a lelki közösség építése a különbségek ellenére igenis lehetséges a különböző egyházak között.

Lettország megközelítőleg kétmilliós népességének egynegyede lutheránus, ami mellett van egy jelentős katolikus és ortodox kisebbség. Ferenc pápa vasárnap a litvániai Vilniusban tette tiszteletét, ahol megemlékezett a szovjetek ellen harcoló felkelőkről és a zsidó közösségről, a vilniusi gettó hetvenöt évvel ezelőtti elpusztításának alkalmából.

Forrás: AP (via An-Nahar)

Fotó: CNS /Paul Haring

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb