Orosz-ukrán harc az egyházban is

Már az egyház világát is elérte az orosz–ukrán konfliktus. Az ukrán ortodox egyház szeretne teljes mértékben elszakadni Moszkvától. Oroszországban azt mondják, ebbe az ügybe nem szabad belefolynia a politikának.

 

 

Ukrajnában két ortodox egyház van, az egyik a Filaret pátriárka vezette kijevi patriarchátushoz tartozik, a másik pedig a Kirill pátriárka fémjelezte orosz ortodox egyház része.

Előbbi Ukrajna függetlenné válásával szakadt ki Moszkva kötelékéből, és széles autonómiajogokat élvez, utóbbi maradt Moszkva égisze alatt, ők magukat ötször népesebbnek ítélik meg az előbbinél. Noha elvétve már a kelet-ukrajnai konfliktus 2014-es kirobbanásáig is akadtak kisebb problémás ügyek közöttük, de az elmúlt években egyre élesebben jelentkezett a szembenállás.

Kezdődött azzal, hogy az addig sok helyen közösen használt templomokat az egyik fél elkezdte megtagadni a másiktól, előfordult, hogy a hívők vitája tettlegességig fajult. Politikai színtérre peeig idén került a konfliktus.

Télen több olyan eset is előfordult, hogy a moszkvai patriarchátus papjai nem voltak hajlandók temetési szertartást tartani sem a Donyeck-medencében elesett ukrán katonáknak, sem másoknak, akiket a kijevi patriarchátushoz tartozó pap keresztelt meg.

Emiatt idén januárban a Szics nevű radikális nacionalista szervezet aktivistái demonstráltak, és azt is felrótták nekik, hogy papjaik Donbaszban együttműködnek az orosz titkosszolgálatokkal. Az is felmerült, hogy az ukrán egyház január 7. helyett tartsa inkább december 25-én a karácsonyt, ezzel is kifejezve a különbözőségét.

Idén április 19-én Petro Porosenko államfő személyes kérésére az ukrán parlament határozatban támogatta a kijevi egyház kérését Konstantinápoly irányába, hogy az készítse elő az ukrán ortodoxia autokefáliáját, azaz önállóságát.

Szeptember elején I. Bartolomaiosz, Konstantinápoly ökumenikus pátriárkája bejelentette: kijevi exarchává, külső egyházmegyei vezetővé nevezte ki az Egyesült Államokból Danyiil pamphiloni érseket, Kanadából pedig Ilarion edmontoni püspököt az ukrajnai ortodox egyház autokefáliájának előkészítése céljából, arra az esetre, ha jóváhagyja az ukrán ortodox egyház függetlenségét. Az Egyesült Államok szintén támogatja az autokefál ukrán egyház megteremtését.

Márpedig ez alaposan felbőszítette Moszkvát. Az orosz ortodox egyház szinódusa tegnap bejelentette, kivonulnak a konstantinápolyi patriarchátus vezette szervezetekből. Kirill Bartolomaiosz nevét többé nem említi meg a liturgiák során, de az „eucharisztikus kapcsolat” nem szakad meg a két ortodox egyház között – közölték.

A szinódus kifogásolta, hogy Bartolomaiosz nem egyeztetett a kérdésben sem Kirill pátriárkával, sem Onufrij kijevi metropolitával. Vlagyimir Putyin elnök szóvivője jelezte: a Kremlt mély aggodalommal töltik el a fejlemények, de hozzátette, hogy szigorúan egyházi belügyről van szó, amelybe az állam nem avatkozhat bele.

Forrás: Magyar Idők, Fotó:Reuters