Mélyebb problémákra világít rá a meghiúsult egyiptomi támadás

Az augusztus 11-i támadási kísérlet a kairói Szűz Mária templom ellen a Shubra-el-Kheima térségében – amellett, hogy meg hiúsult – mélyebb problémákra világít rá. Sok keresztény érzi úgy, hogy a frusztráltság hozzá tartozik a mindennapi életez, miközben örülnek annak, hogy a merénylet csodával határos módon félresikerült.

 

A terrortámadást egyrészről az iszlám Id al-Adhá áldozati ünnep kezdetén, valamint Szűz Mária mennybemenetelére való emlékezés alkalmával követték volna el. A helyi média szerint a bomba olyan mérgező, apró szögeket is tartalmazott, amely repeszek formájában nagyobb pusztításra lettek volna képesek. Ez a robbanást kiterjesztve a merénylet közvetlen közelében lévőket is megsebezte volna. Az eset másik érdekes része az, hogy a hírek szerint a Muszlim Testvériség követte el a kísérletet, amelyben az áldozat maga az elkövető – írja az International Christian Concern.

Ezek a fejlemények csak megerősítik az egyiptomi kereszténység közhangulatát, amely a hazai szélsőségesség erősödésére figyelmeztet. Sokan, köztük a 22 éves Mina, aki mérnökként dolgozik, egyre inkább úgy érzi, hogy nem akar már Egyiptomban élni és keresi annak a lehetőségét, hogy elhagyja az országot.

Azonban sokak számára ez a lehetőség nem létezik. Az augusztus 11-i eset többek között azért is fulladt kudarcba, mert jelentős keresztény ünnepről lévén szó, a hatóságok akadályzárat állítottak fel harminc méterre a templom körül. A kivezényelt biztonsági erők éberek voltak, mint akik számolnak egy lehetséges fenyegetéssel. Ez viszont sajnos nem általános, mert habár a hatóságok aktívan figyelnek a hasonló eseményeken, nem tudnak megfelelősen reagálni, vagy egyszerűen nem is avatkoznak be. Az elszenvedő pedig maga a keresztény közösség.

2017-ben az Iszlám Állam térnyerése miatt 355 családnak kellett elhagyni el-Arish területét Felső-Egyiptomban. A hatóságok túlterheltsége miatt amikor hét keresztény ellen követtek el különböző támadásokat, képtelenek voltak reagálni.

Bassem Herz Attalhah

Egy másik, 2018-as esetben egy keresztény megpróbált visszatérni el-Arish-ba, mire meglőtték az ISIS harcosai és belehalt a sérüléseibe. Tette mindezt annak ellenére, hogy figyelmeztették rá, hogy veszélyes lesz, azonban ő mégis haza akart térni, mert nem tudta máshol újrakezdeni az életét. „Bassem Herz Attalhah halála figyelmeztetés volt az ISIS-tól a keresztények számára” – mondta el egy pap az ICC-nek akkor.

A mostani, legutóbbi támadás már nem éri meglepetésként az egyiptomi kereszténységet. „A robbanás gyakorlatilag kettévágta a merénylőt. A templom volt az elsődleges célpont, azonban csodával határos módon visszafordult” – mondta el egy helyi pap. „Hozzászoktunk már ehhez; ahhoz, hogy normálissá vált minden ünnep alkalmával, hogy egy terrorista megpróbál felrobbantani egy templomot vagy végrehajtani erőszakos cselekményeket” – tette hozzá egy helyi tanár.

A történtek és a biztonság hiányának ellenére az egyiptomi keresztények hálásak, mert „a múltban elkövetett merényletek és a mostani kísérlet sem tántorítja el az embereket a templomba járástól és a közösségek, valamint a keresztények száma is növekszik” – mondta el egy helyi lakos az ICC-nek.

„Továbbra is imádkoznunk kell, hogy ne történjenek további támadások, azonban ha mégis, akkor azért, hogy a hatóságok megfelelően tudjanak reagálni és ehhez meglegyen a képesség és az akarat.”

Forrás: ICC

Fotók: REUTERS/Mohamed Abd El Ghany; World Watch Monitor

Iratkozzon fel hírlevelünkre