A genderszakok megszüntetése keresztény szemmel

Általános tapasztalat, hogy éppen az úgynevezett társadalmi nemeket vizsgáló tanszékekről kerülnek ki a későbbi lobbisták – mondta a HírTV kedd esti műsorában Zaymus Eszter. A CitizenGO aktivistája szerint szükség van a kormányzati lépést támogatók hangjára annak érdekében, hogy ne változzon a döntés. A műsorban az S4C.News főszerkesztője azt hangsúlyozta: a gender szakra fordított erőforrásokat családkutatásra lehetne költeni.

Korábban épp a genderelmélet gyakorlati megnyilvánulásai hívták életre a CitizenGO-t – mondta a HírTV Magyarország Élőben című műsorában Zaymus Eszter, a szervezet aktivistája. „Azt látjuk, hogy épp a genderszakok termelik ki azokat az aktivistákat, akik aztán nemzeti kormányoknál és nemzetközi szervezeteknél lobbitevékenységet folytatnak” – mondta. 

Mint arról az S4C.News elsőként hírt adott: a CitizenGO kedden támogató akciót indított a kormány azon döntése mellett, mely szerint kivezeti az egyetemi képzésből a társadalmi nemek tanulmányait. A CitizenGO munkatársa hangsúlyozta: kifejezetten károsnak tartják a társadalomra nézve a gendert, mivel az a társadalmi alapokat, a családot támadja. 

A műsorban Vágvölgyi Gergely politológus, az S4C.News főszerkesztője felhívta a figyelmet: a gender olyan kérdésekre próbál választ konstruálni, amelyet a tudomány már régen megválaszolt: két nem van, ezek biológiai nemek, melyek által determinálva vagyunk, de ezzel nincs is semmi baj. Férfinak, vagy nőnek teremtettünk – mondta. Felhívta a figyelmet, hogy a genderszakokra forított állami erőforrásokat a jövőben családkutatásra lehetne költeni. 


Hirdetés

A teljes beszélgetés itt tekinthető meg:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb