Keresztény ingatlanokat tulajdonítanak el a szíriai kurdok

A Szíriai Kurdok Autonóm Tanácsa több tucat szír keresztény ingatlant sajátított ki. A kurdok célja megváltoztatni az ország északkeleti részének etnikai összetételét.

A közel-keleti keresztények emberi jogaiért küzdő Assyrian Monitor civil szervezet szerint az Észak-Szíriában élő kurdok kihasználva az országban dúló káoszt, olyan területen kiáltották ki autonómiájukat, ahol nincsenek többségben, és etnikai tisztogatásba kezdtek, hogy a javukra fordítsák a demográfiai arányokat.

 Az Eufráteszen túli tartományokat megszálló Kurd Autonóm Tanács új rendelete szerint jogában áll elbirtokolni az üresen álló ingatlanokat – közölte az ARA News.

Az szíriai konfliktus kitörése után a Nuszra Front, majd az Iszlám Állam terrorszervezet szállta meg a térséget, elűzve a keresztényeket otthonaikból. Az amerikai támogatást élvező kurd milíciák sikeresen elűzték az iszlamista szervezeteket, és fennhatóságuk alá helyzeték a keresztények lakta településeket.

Több mint  öt év elteltével a szír és asszír keresztények többsége  még mindig nem tudott hazatérni, mert  a helyreállítási munkálatok szándékosan elkerüli az általuk lakott településeket. Akik mégis hazatérnek, azokkal szemben a kurdok agresszívan viselkednek.

Számos panasz érkezett a szír testvéreinktől, hogy a kurdok tanácsa eltulajdonította lakásaikat és termőföldjeiket. Mi feltárjuk ezeket a jogtalan elbirtoklásokat és jogi úton megpróbáljuk visszaszerezni az ingatlanokat a jogos tulajdonosaiknak– mondta Jamil Diyarbakrali az Assyrian Monitor igazgatója. 

A legújabb információk szerint a kurd tanács Al-Malki (szír-arámi nyelven: Dayrik ) városban több tucat ingatlant birtokolt el, majd kurdokat költöztetett az keresztény tulajdonban lévő házakba – írta az ARA News.

A kurd tanács célja hogy megváltoztassa a térség etnikai összetételét ezzel jogot formálva az autonómiának – mondta Gabriel Toma szír keresztény ingatlantulajdonos. 

A kurd tanács nem csak a civil lakosság tulajdonaira formál jogot, hanem egyházi és oktatási intézményeket is kisajátít.

A Svédországban élő Dayrik Szír Közösség a nemzetközi közösséghez fordult segítségért, miután a kurd tanács bezáratta a kilencven éve működő Tigris folyó Gimnáziumot, azzal az indokkal, hogy a tanárok nem tudnak kurd nyelven órákat tartani. A svédországi szír civil szervezet a nyugat-európai kormányokhoz fordult, hogy állítsák meg a kurdok elnyomó politikáját. 

Az Eufráteszen túli területeket évszázadok át a szír, asszír és káld keresztények hazája volt. Százötven évvel ezelőtt a keresztények túlnyomó többséget alkottak a térségben, de a népirtások és üldöztetések következményeként a szír keresztények többsége Európába és Amerikába vándorolt. A szíriai konfliktus kitörése előtt a lakosság tizenöt százalékát tették ki a keresztények, mára alig pár ezren maradtak az Eufráteszen túli térségben.

S4C.news – Kassab Adonis

https://s4c.news/2018/07/19/egy-millioval-kevesebb-kereszteny-el-sziriaban/

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre