Párbeszéd és tárgyalások a Vatikán és Kína között

A nyílt és partnert tisztelő párbeszéd olyan magatartás, amely elfogadja a másikat sajátos különbözőségével, elismerve a másik identitását és saját küldetését: együtt haladnak és egymást kölcsönösen gazdagítják. A párbeszédben mindkét félnek szilárdnak kell maradni saját önazonosságában. Az igazi párbeszéd a megtestesülés dinamikájába illeszkedik, ahol Isten párbeszédet folytat az emberrel, keresi őt, hogy az üdvösség kapcsolatát hozza létre. A tárgyalás viszont – Ferenc pápa szerint – gyakorlati eljárás, amelynek során mindkét fél igyekszik valamit elnyerni: „részt kapni a tortából” az ismert mondás szerint, tehát mindegyik „győztesként” akarja zárni a tárgyalást.  Ezért minden tárgyalás és a létrejött megegyezés tökéletlen, ideiglenes, hosszú folyamat révén történik.

Mindezt a Vatikán és a kínai kormány közti kapcsolatokra alkalmazva, Ferenc pápa folytatni akarja a hivatalos párbeszédet és tárgyalásokat, tudatában lévén annak, hogy ez sohasem volt könnyű, sokszor hirtelen megszakadt, amikor a jó szándékokat keresztezte valamilyen közbe jött akadály.

A kínai egyház egy jó része  elismeri a „hivatalos” és a „nem hivatalos” közösséget is, tehát kedvezően tekint az elkezdett  párbeszédre. Kockázatos lenne százalékban kifejezni az arányokat, de tény az, hogy néhány kínai püspök – akár elismert, akár nem az állam részéről – kedvezően nyilatkozott a Kína és a Szentszék között elkezdett tárgyalásokról és az esetleges megegyezésről. A párbeszéd lehetővé teszi a közeledést, egymás jobb megismerését, egymás szándékait, elvárásait, követeléseit. Az egyháznak meg kell különböztetnie azt, ami a keresztény hit lényegéhez tartozik attól, ami nem, amikor felelősen tárgyalásokat folytat és gyakorlati megoldásokat keres például a püspöki kinevezések kérdésében.