Életpárti győzelem az Egyesült Államokban

Súlyosan megsértette Kalifornia állam a szólásszabadságot és az alkotmányos jogokat, amikor az életvédő intézményekben is kötelezővé tette az abortuszszolgáltatásról való tájékoztatást. A szövetségi Legfelsőbb Bíróság elkaszálta a kaliforniai törvényt – életpárti győzelem született az Egyesült Államokban.

 

A Legfelsőbb Bíróság 5:4 arányú ítéletében semmissé tett egy alacsonyabb bírósági ítéletet, amely érvényben tartotta Kalifornia államban, hogy a terhességi krízisközpontokban kötelezően tájékoztatni kell a pácienseket az államilag finanszírozott családtervezési szolgáltatásokról, beleértve az abortusszal kapcsolatos kezeléseket is. Az a ügyben a korábbi, 2015-ben hozott törvényt ellenzők azzal érveltek, hogy a szabályozás megsértette az USA alkotmányának első módosításában foglalt szólásszabadsághoz való jogukat, mert a törvény arra kényszerítette a tanácsadókat, hogy saját meggyőződéseikkel ellentétes kormányzati program mellett foglaljanak állást.

Clarence Thomas bíró a többségi – „pro-life” – ítélettel egybehangzóan azt írta, hogy a törvény hátrányosan érinti azokat, akik tanácsot adnak, hatályon kívül helyezése pedig nem sérti a szólásszabadsághoz való jogot, mert „nem a beszédre, hanem a beszélőkre, tehát az emberekre irányul”.

Penny Nance, a Concerned Women szervezet elnök-vezérigazgatója üdvözölte az ítéletet, mert az „erősíti a szólásszabadságot és fellép a pro-life mozgalom diszkriminációjával szemben” – írja az NPR.

Nance azt is elmondta, hogy „az ügy elsősorban nem az abortuszról szólt, mert az abortuszpolitika mögött meghúzódó, elsősorban rosszindulatú motivációk álltak a törvény mögött, ami arra kényszerítette a pro-life klinikákat, hogy saját lelkiismeretüknek ellentmondva promótálják az abortuszt. „Ez pedig ellenkezik az szólásszabadsággal” – tette hozzá.

Fordította: Dallos Bence

Forrás: Aleteia

Kép: Ian McWilliams CC

Iratkozzon fel hírlevelünkre