Oliver Dashe Doeme püspök: “Jézus azt mondta: a Boko Haramnak vége”

2017 nyarán Magyarországra látogatott a nigériai Maiduguri püspöke, Oliver Dashe Doeme, aki korábban arról lett híres, hogy látomásában ígéretet kapott Jézustól a Boko Haram nevű iszlamista terrorcsoport megszűnésére vonatkozóan. A püspök előadást tartott a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, valamint exkluzív interjút adott a 777blognak, amelyet teljes egészében közlünk. 

Ön egy olyan egyházmegyéből érkezett, amelyet gyakorlatilag porrá rombolt a Boko Haram terrorszervezet. Hogyan tudná illusztrálni a pusztítást?

A Boko Haram filozófiájának alapja az, hogy a nyugati civilizáció és oktatás bűnös, káros. Ebben az az ironikus, hogy ettől függetlenül a nyugati vívmányokra alapozva végzik a tevékenységüket; telefont, internetet, modern eszközöket használnak.

Szerintük a kereszténység is a nyugati világ importcikke, ezért a végsőkig gyűlölik a kereszténységet, a keresztényeket.

Legelőször keresztény testvéreinket támadták: otthonaikat, boltjaikat, iskoláikat. Megölik azokat, akik ellenállnak az iszlámra való áttérésnek. Erejüket az adta, hogy Nigérián belül és az országon kívül is sokan támogatták őket különböző formákban – sajnos még a haderő és a biztonsági szolgálatok részéről is. Ezért nagyon nehéz volt felvenni velük a harcot. A legsúlyosabb támadások 2014-ben voltak: huszonöt papot, kétszáz katekétát, nyolcvanezer katolikust űztek el otthonaikból. Az európai híradásokat is bejárta, hogy gyermekeket raboltak: ez a szörnyűség a mi egyházmegyénkben történt. Elsődleges célpontot képeznek a keresztény férfiak, akiket megölnek, majd feleségeiket kényszerítik az iszlám felvételére. Emiatt sokkal több férfit öltek meg, mint nőt. Több mint ötezer özvegyről kell gondoskodnunk most az egyházmegyében, velük együtt pedig körülbelül tizenötezer árvánk van.

Azt olvashattuk, hogy jelentős támadások érték az intézményeiket is…

Kétszáz templomunkat pusztították el, ahogy a szemináriumunkat is megtámadták, majd porig rombolták. A katekétákat képző intézményeinket, illetve azt a két kórházat, amelyet szerzetesek működtettek, szintén. Rengeteg olyan menekültről kell gondoskodnunk, akik az országon belül kényszerültek új lakóhelyet keresni. Mindezek ellenére az egyházmegyénk erős, mert a hívek hite kikezdhetetlen!

Mire támaszkodnak?

Az erőnknek két forrása van: az Oltáriszentség és a Szűzanya tisztelete. Mária nagyon sokat segített nekünk, ezért sok olyan ájtatosságot tartunk, amely az ő közbenjárását kéri, ezt családi szinten és egyházmegyei szinten is megtesszük.

Az ima erejével sikerül visszaszorítanunk a terrorszervezetet,

mára sokan visszatérhettek az otthonaikba. Most két feladat áll előttünk: az egyházmegye lelki és fizikai újjáépítése. Ez az egyik oka, hogy itt vagyok Önöknél, Magyarországon: minél többeknek szeretném elmondani ezeket.

Egy érdekes történetet hallottam Önről. Valóban megjelent Önnek Jézus?

Igen, egy jelenésben volt részem, épp a legnehezebb időkben, 2014-ben. Akkoriban sokan egészen traumatizált állapotban voltak, kevés volt a remény. Akkor is, mint most, minden este azzal zártam a napomat, hogy visszavonultam a kápolnába és a rózsafüzért imádkoztam. Amikor fölemeltem a tekintetemet, Jézust láttam az oltár mellett állni. Egy kardot tartott a kezében, olyasfélét, mint amilyet a svájci gárdisták is hordanak. Megkérdeztem; „mi ez, Uram?”. Nem válaszolt, viszont egyre közelebb jött hozzám. Amikor odaért, kinyújtotta a kezét és átnyújtotta a kardot, amit átvettem tőle. A kard pedig átváltozott rózsafüzérré a kezemben.

Jézus háromszor azt mondta: „a Boko Haramnak vége, a Boko Haramnak vége, a Boko Haramnak vége”.

Aztán eltűnt. Nem volt szükségem segítségre, hogy értsem: az üzenet arról szól, hogy a rózsafüzért kell többet imádkoznunk. Körlevelet írtam az egyházmegye híveinek és azóta is nagyon sokat mondjuk ezt az imát. Érezhető a Szűzanya közbenjárása – helyettünk vívja a harcot a terrorszervezettel, és meggyőződésem, hogy győzedelmeskedni fog.

Elképzelhető, hogy egyszer békében élhetnek egymás mellett keresztények és muszlimok Nigériában?

Sokat imádkozunk azért, hogy így lehessen. Fontos tudni, hogy a Boko Haram muszlimokat is gyilkol, sőt, nagyobb pusztítást végeztek körükben, mint a keresztények között. Ez segít egymásra találni: a közös ellenség egyesíti a békére vágyó muszlimokat és keresztényeket. Ezért is nagy felelősség, hogy a megbocsátásra tanítsuk a híveinket, ez lehet az egyetlen megoldás. Reménykedem abban, hogy a viszonyunk javítható és fejleszthető.

Vágvölgyi Gergely

Az interjú eredetileg 2017. július 17-én jelent meg a 777blog.hu oldalon.

Fotó: Forintos Bence

Iratkozzon fel hírlevelünkre