„Az élet védelme mindenekfölött” – újra százezrek a csíksomlyói nyeregben
Az élet védelmének a mindenek fölöttiségéről beszélt a csíksomlyói búcsú szónoka, Marian Adam Waligóra lengyel szerzetes, a czestochowai Jasna Góra-i pálos kolostor házfőnöke, párhuzamba állítva az életben tartó gépekről lekapcsolt brit Alfie-t és a királyi családban született, az egész világ által csodált trónörököst. A csíksomlyói nyeregben a 451. fogadalmi búcsún is több százezer magyar imádkozott együtt.
A szerzetes a több százezres tömeggel is elismételte Mária akkor mondott szavait, amikor megtudta, hogy Isten fiát hordozza: „Istenem legyen nekem a te igéd a te szavad szerint„. Az idézett kijelentés az idei búcsú jelmondata is volt. Mária megmutatta, hogy szereti az életet. Nyitott szívvel fogadta a hírt, hogy az Isten fiának az anyja lesz. Elfogadta hivatását, azonosult vele, és amikor kellett harcolt a gyermeke életéért. Nem akart megszabadulni Jézustól, mint szükségtelen dologtól – hangoztatta.
Marian Adam Waligóra arra figyelmeztetett, hogy a fejlett világ embere nem mindig cselekszik Isten akarata szerint. Példaként egy Alfie nevű kisfiú esetét hozta fel, akit áprilisban egy bírósági ítélet nyomán hagytak meghalni egy liverpooli kórházban. Mint felidézte: Ferenc pápa is próbált közbenjárni ügyében, és világszerte milliók tiltakoztak Alfie halála miatt. „Látjuk, hogyan lehet megölni egy gyermeket, miközben ez a világ a kozmosz legutolsó sarkát is kutatja, feltárja a tenger mélységét, mesterséges intelligenciát alkot, diagnosztizálja a legcsodálatosabb eszközökkel a legritkább betegségeket. Ugyanakkor nem kifizetődő számára megtartani egy kisfiú életét, akinek csak oxigénre, vízre, és élelemre lett volna szüksége” – fogalmazott a szónok.
A történet kontrasztjaként említette, hogy miközben lemondtak Alfie életéről, az egész világ csodálta a királyi családban született trónörököst. A pálos szerzetes Szent Bernát szavait idézve jelentette ki: „Máriára gondolva nem hibázol, vele kitartva nem veszel el, amikor ő védelmez, nem aggódsz, ahol ő vezet nem fáradsz el, amikor az ő kegyelme veled van, célba érsz„. Csíksomlyóra zarándokolva „istenanya tekintetének az ajándékát” kapja mindenki. A mai búcsús nap megmutatja hogy a magyar hívők hol keresnek igazi segítséget, védelmet és oltalmat – fogalmazott a lengyel szónok, aki a himnusz szövegével kérte: „Isten, áldd meg a magyart”.
A mise kezdetén Jakubinyi György gyulafehérvári érsek emlékeztetett arra, hogy az idei a 451. fogadalmi zarándoklati búcsú. Felidézte: egykor a székely ősök azt fogadták, hogy ha a Szűzanya megsegíti őket őseik hite megőrzésében, akkor pünkösd szombatján minden évben elzarándokolnak Csíksomlyóra. A búcsú céljának nevezte, hogy a zarándokok megerősítést kapjanak őseik hitében. A liturgia végére eleredt eső, a tömegből esernyők tízezrei emelkedtek a magasba.
MTI/S4C
Fotó: MTI