Keresztény lelkipásztor és misszionárius szabadult ki Észak-Koreából

Szabadon engedett három koreai származású amerikai férfit Észak-Korea: a foglyok közül ketten lelkipásztori, illetve misszionáriusi tevékenységet vezettek az országban. Az eset különlegessége, hogy a három éve foglyul ejtett rabokat Mike Pompeo amerikai külügyminiszter személyesen hozta el Phenjanból.

A három, koreai származású amerikai férfi egyikét, Kim Dong Chul lelkipásztort 2015-ben tartóztatták le és ítélték tízévi kényszermunkára állítólagos kémkedés vádjával.

A másik két amerikait, Kim Hak Song keresztény misszionáriust, aki kísérleti farmot szeretett volna beindítani a phenjani műegyetemen, és Tony Kimet, aki szintén a phenjani műegyetemen dolgozott, tavaly ítélték börtönbüntetésre „ellenséges cselekedetekkel” és „kémkedéssel” vádolva meg őket. Sajtóinformációk szerint a három férfit nemrégiben kórházba szállították, s ebből elemzők már arra következtettek, hogy várható a szabadon bocsátásuk.

Az Egyesült Államokban a közelgő csúcstalálkozó előtt a Phenjan részéről megnyilvánuló jóakarat jeleként tekintenek a három amerikai állampolgár szabadon bocsátására. A Fehér Ház közleményben erősítette meg ezt. James Mattis védelmi miniszter Washingtonban – a szabadon bocsátás híre után – egy szenátusi bizottsági meghallgatáson közölte: van ok az optimizmusra, hogy az amerikai-észak-koreai csúcstalálkozó gyümölcsöző lesz.


Hirdetés

Mike Pence amerikai alelnök ugyanakkor közleményben szögezte le: Washington mindaddig fenntartja a nyomást Észak-Koreára, amíg a Koreai-félsziget teljes atomfegyver-mentesítése be nem fejeződik.

Mike Pompeo külügyminiszter a repülőgépen vele utazó újságíróknak megismételte, hogy Washington addig nem oldja fel a szankciókat, amíg Phenjan véglegesen fel nem számolja nukleáris és rakétaprogramját.

MTI/S4C

Kapcsolódó anyag: Mit jelent a két Korea közötti béke az Észak-Koreában élő üldözött keresztények számára?

A kép forrása az usatoday.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb