Indonézia 90 ezer katonát rendel ki 50 ezer templomba a karácsony zavartalan ünneplése érdekében

Komoly haderőt mozgósít Indonézia annak érdekében, hogy a közelmúltban is terrortámadásokkal küszködő országban élő keresztények békében ülhessék meg egyik legszentebb ünnepet.

 

A Santa Maria templom biztonsági koordinátora, Francia Xavier Ping Tedja az UCA Newsnak tett nyilatkozatában elmondta, hogy 70 rendőrtiszt és mellettük a Banser (a legnagyobb mérsékelt muszlim csoport, a Nahdlatul Ulama ifjúsági része) tagjai fogják védeni a templomot a karácsonyi szertartások alatt.

“Egyeztettünk a rendőrséggel, hadsereggel és iszlám csoportokkal, hogy megőrizzük a biztonságot, így a katolikusok kényelemben és biztonságban részt vehetnek a karácsonyi szentmiséken”- mondta Tedja. “Reméljük, nem fognak félni majd elmenni a misékre.”

A jakartai érsekség Ökumenikus és Vallásközi Ügyek Bizottságának elnöke, Antonius Suyadi atya elmondta, hogy a Mi Asszonyukról elnevezett jakartai katedrálist 300 katona és rendőr fogja védeni. Emellett az érsekség többi templomához is kirendeltek katonai és rendőri erőket.

Míg a rendőrök a terrorfenyegetéssel harcolnak, a nemzet vezetői továbbra is azon munkálkodnak, hogy a békéltető folyamatok során személyes találkozókat tudjanak szervezni a bombatámadást elkövetők és a túlélők között.

Márciusban rendezték az első ilyen háromnapos eseményt, mikor 124 elítélt terrorista tudott 51 túlélővel és családjaikkal találkozni.

Egy volt radikális iszlamista, aki három embert ölt meg 2002-ben, a tettei felett érzett megbánásról beszélt.

“Bánom, amit tettem és segíteni fogom a kormányt edukációs munkájában azért, hogy mások ne kövessék azt a szélsőséges utat, amit én is követtem”- mondta akkor Mokhtar Daeng Lau.

Múlt héten Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy az amerikai csapatok elhagyják Szíriát, mivel az Iszlám Államot legyőzték. Johannes de Jong, a hollandiai központú Sallux (az Európai Keresztény Politikai Mozgalomhoz köthető egyesület) igazgatója azonban úgy nyilatkozott a The Christian Postnak, hogy az Iszlám Államnak még egyáltalán nincs vége. Szerinte az amerikai csapatok kivonása gyakorlatilag a Szíria észak-keleti részén élő keresztény közösségek dzsihadistáknak való feláldozását jelenti. Több tízezer keresztény életéről van szó.

Bár itt, Európában kiváltképp áldott helyzetben lehetünk, hogy a karácsonyi feszültségeink az ünnep körüli szervezkedés viszontagságaiban kimerülnek, gondoljunk szeretettel azokra is, akik számára a napi tapasztalat szül mélyebb értelmet a megváltásra való várakozás fogalmának, akik fizikai értelemben folyamatos adventben élnek, és akik számára Krisztus világba érkezése – pont az előbbiekből fakadóan – egy igazán különleges ünnep.

Varga Gergő Zoltán

 

Kép forrása: JKTGO

Iratkozzon fel hírlevelünkre