Fülöp Attila: 1140 milliárd forint jut szociális és gyermekvédelmi kiadásokra

Fülöp Attila a BEFOGAD-LAK Jász-Nagykun-Szolnok megyében című projekt során megvalósult Csecsemő- és Befogadó Otthon épületeinek ünnepélyes átadásán elmondta: Magyarországon 23 ezer gyermek él a gyermekvédelem rendszerében, közös felelősség, hogy nagykorukra ők is adófizető polgárai legyenek az országnak, rendezett kapcsolatok és körülmények között éljenek.

Az államtitkár a kommunizmus örökségével legjobban terhelt ágazatnak nevezte a szociális szférát és a gyermekvédelmet.

Az örökölt infrastruktúrán változtatni kell – hangoztatta.

Elmondta, hogy az elmúlt időszakban számos fejlesztés történt a Széchenyi 2020 program során; ennek köszönhetően létesült a szolnoki befogadó otthon is: mintegy 460 gyermek került nagy intézményből kisebb otthonokba, illetve mintegy 120 új férőhely jött létre.


Hirdetés

Kitért arra is, hogy ebben az időszakban kezdték el a nagy intézmények „lebontását” is, helyettük kisebb, szociális szolgáltatással támogatott családi otthonokban biztosítottak elhelyezést a rászorulók számára.

Emellett csaknem ötezer idősotthoni férőhely is létesült – sorolta, megjegyezve: ezt a folyamatot fogják folytatni.

Kállai Mária fideszes országgyűlési képviselő, Jász-Nagykun-Szolnok megye 1-es számú választókerületének kormánypárti jelöltje elmondta: két új épületben nyolc férőhely létesült 3 év alatti és 16 férőhely 3-18 éves korú gyerekek számára. A csaknem 376 millió forintos beruházás mintegy 180 millió forint európai uniós támogatásból, illetve a magyar kormány által biztosított 196 millió forintból valósult meg.

(MTI)

A címlapképen Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális ügyekért felelős államtitkára ünnepi beszédet mond a Csecsemő- és Befogadó Otthon átadásán Szolnokon 2022. március 30-án. Forrás: MTI/Mészáros János

'Fel a tetejéhez' gomb