Putyin gratulált az orosz erőknek Bahmut bevételéhez A hadműveletben részt vett Wagner-zsoldosok és katonák kitüntetést kapnak.
Moszkva kilépne az európai hagyományos erőkről szóló szerződésből is „A CFE-szerződés elsősorban a NATO-bővítése miatt sok tekintetben elavult, és elvesztette kapcsolatát a valósággal”.
Oroszország ellen ismét háború folyik – mondta Putyin a győzelem napján Az orosz elnök kijelentette, hogy képesek szavatolni hazájuk biztonságát.
Ukrajnától elcsatolt területen járt Putyin Az elnök szemlét tartott az orosz erők parancsnokságán Herszon megyében.
Putyin: Az amerikai ihletésű színes forradalmak vezettek el az ukrán konfliktushoz „A kétoldalú kapcsolatok kizárólag az egyenlőség, egymás szuverenitásának tiszteletben tartása elvén alapulhatnak.”
Nukleáris fegyvereket telepít Moszkva Fehéroroszországba Putyin szerint ez a lépés nem sértené meg az atomsorompó-egyezményt.
A britek szerint a szegényített urániumtartalmú páncéltörő lövedék nem nukleáris fegyver Putyin nem így gondolja.
Stier Gábor Putyin felelősségre vonásáról: A Nyugat kétségbeesett kapálózásáról van szó A Nemzetközi Büntetőbíróságot Oroszország nem fogadja el hiteles joghatóságnak.
Putyin „tudja, hogyan kell meglepetést okozni”: váratlanul a Krímbe látogatott Az eredeti terv az volt, hogy az orosz elnök csak videokonferencia keretében csatlakozik egy szevasztopoli iskola megnyitójához.