Spányi Antal
- Szabadidő
Újszövetség-maraton advent első vasárnapján
Az idei már a tizenharmadik olyan év, amikor is advent idején megrendezi Újszövetség-maraton című rendezvényét a székesfehérvári Vörösmarty Színház. A…
- Spiritusz
Szlama Ákos katolikus pap: Csodálatos volt személyesen látni a Szentatyát
Elhívás hiányában szerintem nem is nagyon lehetne hivatásról beszélni, maximum karriert lehetne építeni, de az előbb-utóbb úgyis kiütközne – mondta…
- Szabadidő
Spányi Antal: Magyarország értékrendje a kereszténységhez és Szent István akaratához igazodik
Hamarosan megkezdődik Székesfehérvár legjobban várt, országosan is ismert rendezvénysorozata, a Székesfehérvári Királyi Napok. A sokszínű, színvonalas programjokat augusztus 10-20. között…
- Spiritusz
Püspöki áldásban részesültek a Rómába induló zarándok fiatalok
Püspöki szentmisében kaptak zarándokáldást a Székesfehérvári Egyházmegye fiataljai, akik vasárnap este elindultak a jubileumi ifjúsági zarándoklatra, Rómába. Spányi Antal püspök…
- Reflex
Spányi Antal: Sokszor hiányzik a fiúknak a férfias példa, az apakép
„Úgy érzem, hogy nagyon fontos a magyarságtudat erősítése is, hiszen a Jóisten ide teremtett bennünket, ide kötnek a gyökereink Szent…
- Spiritusz
Püspöki áldásban részesülnek a családapák Szent József ünnepnapján Székesfehérváron
Spányi Antal megyés püspök az egyetemes egyház védőszentjének, Szent Józsefnek liturgikus ünnepnapjához kapcsolódva áldásban részesíti a családapákat Székesfehérváron, a szemináriumi templomban.…
- (H)arctér
A katolikus oktatás felelőssége a hit továbbadása is – jelentette ki Soltész Miklós Piliscsabán
A katolikus nevelés, oktatás felelőssége a keresztény hit továbbadása is, és fontos, hogy az oktatók jó körülmények között végezhessék munkájukat…
- Címlap
Szent Istvánt mint családfőt állítja a hívek elé a Magyar Szent Család zarándokút
Székesfehérváron egy Szent Istvántól, egy Szent Imrétől és egy Boldog Gizellától származó ereklyét is őrizhetünk – mondta a Vasárnapnak Smohay…
- Spiritusz
Spányi Antal megyés püspök áldja meg az időseket Alsószentivánon, a nagyszülők zarándoklatán
A fatimai jelenésekre emlékezve október 13-án – vasárnap 10 órakor – a fatimai Szűz első hazai kegyhelyén Spányi Antal székesfehérvári…
- (H)arctér
Böjte Csaba: A piski csata Trianon után lerombolt emlékművét szeretnénk összefogással újra felállítani – Elindult a gyűjtés
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc 175. évfordulója alkalmából a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete a Szent László Alapítvánnyal…