Szamosújváron felszentelték a felújított egykori ferences templomot Korábbi védőszentje, Alcantarai Szent Péter mellé új védőszentet is kapott a Magyarok Nagyasszonya személyében.
Megnyitották a Pécsi Egyházmegyei Könyvtárat „A könyvtár a tudomány és a bölcsesség csodálatos helyszíne.”
Közösséget építenek nemcsak az iskolán belül, de azon kívül is Átadták a szentendrei Ferences Gimnázium tornacsarnokát.
Megújult a baptista gyülekezet imaháza Békéscsabán Az átadó ünnepségen Soltész Miklós államtitkár köszöntötte a közösség tagjait.
Magyar bölcsődét és óvodát avattak Besztercén Evangélikus bölcsődét és óvodát építettek Erdélyben a magyar állam támogatásával.
Új egyházi óvodát adtak át Komáromban A katolikus óvodafejlesztési program keretében 4-5 év alatt 200 óvoda újult meg.
„Nem volt könnyű az a teher, amit a kommunista rendszerből kaptunk” Fülöp Attila: Szilárd alapokon áll a kormány és az egyházak közötti együttműködés a gondoskodáspolitika területén.
Kiskunmajsán átadták a 780 millió forintból megépült új római katolikus óvodát Soltész Miklós: Szent Gellért püspöknek köszönhető a magyar nemzetet megtartó kereszténység.
Átadták a Bárányfelhő Svábhegyi Református Óvodát Gulyás: az európai kereszténység nem él könnyű időket.