Palkovics László
- (H)arctér
Modern buszok üzembe állítását szorgalmazza a miniszter
Palkovics László elmondta, hogy több mint nyolcezer autóbusz fut ma Magyarországon, ennek jelentős része, több mint hatezer a közösségi közlekedésben,…
-
Magyarország vonzó a külföldi befektetők számára
A miniszter szerint a magyar gazdaság sikerét jelzi, hogy tavaly 98 külföldi nagyvállalat döntött úgy, hogy Magyarországon létesít gyárat, kutatóintézetet,…
- (H)arctér
Éjszakai repülési tilalom lesz Budapest felett
A Légiközlekedési és Repülőgépipari Tanács ülése után tartott sajtótájékoztatón Tarlós István azt mondta: a miniszter ígérete szerint augusztustól „biztosan működik”…
-
A kormány programot dolgoz ki a szemetelés megelőzésére
A miniszterkiemelte, hogy az idei önkéntes szemétszedési akció lesz az eddigi leghosszabb, ugyanis március 18-tól 24-ig tart. Az idén 8.…
-
Megszületett a technikusképzés stratégiája
Bihall Tamás, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) szakképzésért felelős alelnöke azt követően nyilatkozott az MTI-nek, hogy Palkovics László innovációs…
- (H)arctér
Palkovics: az új buszstratégia fókuszában az utasok minél magasabb szintű kiszolgálása áll
Palkovics László kiemelte, hogy a stratégia része a megfelelő összetételű, a közlekedési igényeket az utasforgalomhoz igazodóan kielégítő modern, magas hazai…