Őrsi Gergely
- Címlap
Szepesházi Péter, Őrsi harcostársa: „Közeledik az ideje Felcsúton!”
Már nem is tudtam, mi hiányozhat még a magyar politikai cirkuszból, mint egy volt bíró, aki a román diktátor kivégzését…
- (H)arctér
Ez csak a beruházónak jó? – precedens születhet a II. kerületben
A Komjádi uszoda melletti két Duna-parti házra tervezett 10 új luxus lakás látványtervein jól látszik: a klasszikus épületek fölé odabiggyesztett…
- (H)arctér
Mozgássérült alkotóknak nyílt látványműhelye Budapesten
A megváltozott munkaképességű emberek is értékes munkát tudnak végezni – hangsúlyozta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára, a KDNP politikusa kedden,…
- (H)arctér
Pénzeső a Fény utcai piacon: miközben az árusok és a vásárlók panaszkodnak, a vezetők prémiumot kapnak
Miközben a budai Fény utcai piac árusai a megemelkedett bérleti díjakra és a folyamatosan csökkenő forgalomra panaszkodnak, a piacot működtető…
- Vélemény
A II. kerületi alpolgármester botrányából csak a lényeget felejtették ki
Berg Dániel II. kerületi alpolgármester részegen balhézott és vállalhatatlanul viselkedett a Marczibányi Téri Művelődési Központban működő kávézó május végi rendezvényén.…