Már több mint hatmilliárdnyi segélyt küldött az Ökumenikus Segélyszervezet Ukrajnába 1 millió 393 ezer kilogrammnyi segély juttattak Ukrajnába, amiből 300 ezer kilogramm maradt Kárpátalján.
Kaszab Zoltán: Egyre közelebb sodródik a Nyugat a háborúhoz Kulcsfontosságú, hogy Magyarország továbbra is a béke pártján áll.
Szijjártó Péter üdvözölte a béke megteremtésére irányuló kínai álláspontot „Kína tovább folytatja baráti együttműködését Magyarországgal.”
Félmilliárd dollárnyi katonai támogatást jelentett be Joe Biden Kijevben Biden leszögezte: az Egyesült Államok ameddig kell, kiáll Ukrajna mellett.
Volodimir Zelenszkij: Oroszország nem olyan erős, mint kezdetben Kijev el akarja kerülni a helyzet „befagyását”, ahogy az 2014-ben történt.
Ukrajna a világörökség részévé nyilvánított Duna-deltán keresztül nyitna új kijáratot a Fekete-tengerre Románia meg fog akadályozni minden beavatkozást, amely veszélyezteti a terület élővilágát és biodiverzitását.
Zelenszkij: Oroszország csak a fegyverek nyelvén ért Az ukrán elnök kijelentette, nem adnak fel területet a békéért.
Ferenc pápa Moszkvában vitatná meg Putyinnal a béketervét Egy óhitű pap szerint a katolikus egyházfő szeretne tárgyalni Vlagyimir Putyinnal.