operatív törzs
- (H)arctér
A cél, hogy ne kelljen az iskolákat, óvodákat bezárni
„Küzdünk az iskolákban és az óvodákban, hogy ne kelljen őket bezárni” – mondta a kormányfő, hangsúlyozva: múlt héten az oktatási…
- (H)arctér
Reggel hat órakor összeült az operatív törzs
Orbán Viktor elmondta, hogy kedd este összehívta a védelmi bizottságok vezetőit. „Az utasításokat megkapták, és így tudják majd érvényesíteni a…
- (H)arctér
Operatív törzs: a kormány az egyéni védekezésre támaszkodik
Lakatos Tibor elmondta, Magyarországon a járvány terjedésének megakadályozása mellett figyelembe kell venni azt is, hogy az ország nem állhat le,…
- (H)arctér
Fertőtlenítésre hivatkozva próbálnak lakóházakba bejutni
Kiss Róbert alezredes hozzátette: a járási, illetve a kerületi tisztifőorvos rendelkezik a fertőzött terület, tömegközlekedési eszköz, lakóház fertőtlenítéséről, amelyet magáningatlanok…
- (H)arctér
Operatív törzs: készen állnak a járvány további terjedését korlátok között tartani
Lakatos Tibor ezredes felidézte: a kormány január 31-én hozta létre az operatív törzset, az ügyeleti központot pedig február 25-én. Az…
- (H)arctér
Orbán: Nem béníthat meg bennünket újra a vírus
A kormányfő, miután az operatív törzzsel az egészségügyi védekezést áttekintette, úgy fogalmazott: „erős reggel volt”. Kiemelte: több mint tízezer szabad…
- Vélemény
Árnyék-tisztifőorvost árnyék-mentőautókkal a nemzetnek!
Eddig ugyanis egyetlen csoffadt operatív törzsünk volt nekünk, olyan tagokkal, mint az országos tisztifőorvos (közel 40 év tapasztalat, négy szakvizsga,…
- (H)arctér
Orbán: Karácsony építsen ki megfelelő munkakapcsolatot az operatív törzzsel!
A kormányfő a levelében – amelyet Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője bocsátott az MTI rendelkezésére – biztosította Karácsony Gergelyt,…
- (H)arctér
Orbán: Magyarország nem enged be nem uniós polgárokat
A miniszterelnök a Facebook-oldalára feltöltött videóban, az operatív törzs ülése után azt mondta: arról is döntöttek, hogy visszaállítják az átutazók…
- (H)arctér
Rendkívül fontos a járványügyi éberség fenntartása
Müller Cecília úgy fogalmazott: a járvány „rendkívül kedvezően alakult Magyarországon, ugyanakkor nem szabad elfelejtenünk egy pillanatra sem, hogy a pandémia…