oltóanyag
- (H)arctér
Bevásárol az EU a majomhimlő elleni oltásból
Az Európai Bizottság közölte: szerződést kötött a Bavarian Nordic vállalattal a majomhimlő ellen is alkalmazható vakcinájának szállításáról. Mivel a fertőzéses…
- (H)arctér
Kormányzati portál: kedvező a járványhelyzet
A dokumentum szerint az oltás felvétele továbbra is folyamatosan biztosított a kórházi oltópontokon, a háziorvosoknál és a házi gyermekorvosoknál is.…
- (H)arctér
Az új mutáns miatt módosításra szorulhat a vakcina
„Megértjük a szakértők aggodalmát, és azonnal vizsgálatot indítottunk a B.1.1.529-es variánssal kapcsolatban” – mondta a SARS-CoV-2 okozta betegség (Covid-19) ellen…
- (H)arctér
Már idén megkapjuk a Szputnyik-vakcina gyártásához szükséges technológiát
A közlemény szerint a tárcavezető a Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszterrel folytatott tárgyalását követően kijelentette: Magyarország kifejezetten jól járt azzal,…
- (H)arctér
Megérkezett az eddigi legnagyobb vakcinaszállítmány
Hatszázezer adag Sinopharm-oltóanyag érkezett szombaton Magyarországra, ami minden korábbinál nagyobb vakcinaszállítmány a „szélrózsa minden irányát beleszámítva”– mondta a külgazdasági és…
- (H)arctér
Az esedékes 400 ezer helyett egymillió vakcina érkezik áprilisban
Az egyoltásos nyugati koronavírus-vakcina kiesése miatt az április végéig esedékes 400 ezer kínai oltóanyag helyett egymillió érkezik Magyarországra – jelentette…
- Vélemény
Ezért nem kértek a kínai vakcinákból a nyugati döntéshozók
– A kínai Sinopharm vakcina használata után sürgősségi felhasználásra engedélyeztek egy másik kínai, a CanSinoBIO oltóanyagot Magyarországon. Mi az oka…
- (H)arctér
Óriási tempóban halad előre a járvány
Müller Cecília kifejtette, óriási tempóban halad előre Európában és Magyarországon is a járvány; új tapasztalat, hogy a tünetek kezdetét követő…
- (H)arctér
Egész Európa az orosz és a kínai vakcinára vár
A műsorban felvetették, hogy Dobrev Klárának, a DK EP-képviselőjének állítása szerint a kormány szándékosan nem hívja le a Magyarországnak járó…
- (H)arctér
Úton van az újabb adag Szputnyik V-vakcina
Szijjártó Péter kifejtette, sajnos itt van a világjárvány harmadik hulláma, ezért Közép-Európában több ország is arra kényszerült, hogy szigorító intézkedéseket…