Nagy Márton
- (H)arctér
Megújul a Széchenyi kártya program
A program keretében elérhető hiteltermékek racionalizálásra és összevonásra kerültek a hitelcélok változatlansága mellett” – ismertette Nagy Márton közleménye. A magyar…
- (H)arctér
Bocsánatkérésre szólította fel a gazdaságfejlesztési miniszter a Ryanair légitársaságot
„Mindenki figyelmét szeretném felhívni arra, hogy bárki bármilyen stílust is enged meg magának, a szabályok mindenkire egyformán vonatkoznak” – fogalmazott…
- (H)arctér
A kormány nem hagyja, hogy a magyar emberekkel fizettessék meg az extraprofitadót
A miniszter elmondta, az adó részletszabályai a hétvégén jelennek meg a Magyar Közlönyben. Megjegyezte, a többek között a bankokat, az…
- (H)arctér
Major Jánost nevezték ki az állami vagyongazdálkodási stratégiáért felelős miniszteri biztossá
A gazdaságfejlesztési miniszter pénteki közleménye szerint Major János feladata elsősorban az állami vagyongazdálkodás stratégiájának kidolgozásában lesz. Emellett az állami tulajdonú…
- (H)arctér
Orbán: most igazán belevaló kormány kell!
Megerősödés A miniszterek eskütétele előtt, miután ismertették a köztársasági elnök átiratát a miniszterek kinevezéséről, a kormányfő felszólalásában kiemelte: a veszélyek…
- (H)arctér
Megalakult az ötödik Orbán-kormány
Az átirat szerint az államfő május 24-i hatállyal a miniszterelnök javaslatára Csák Jánost kulturális és innovációs miniszterré; Gulyás Gergelyt Miniszterelnökséget…