Latorcai Csaba
- (H)arctér
Nyikos László, Polgárdi polgármestere néhány óra alatt összegyűjtötte az újraindulásához szükséges aláírásokat
Nyikos László, Polgárdi városának polgármestere, a Kereszténydemokrata Néppárt Fejér vármegyei elnöke közösségi oldalán jelentette be szombaton, hogy néhány óra leforgása…
- (H)arctér
Latorcai Csaba: Karácsony Gergely és a Gyurcsány-fiókák csak azt nézik, hogyan lehet milliárdokat kiszívni a Fővárosi Önkormányzatból
Hullarablás lassan, amit önök a Fővárosi Önkormányzatban tesznek – mondta Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára, a…
- (H)arctér
Latorcai Csaba: Azért harcolunk, hogy a nemzet és Európa maradjon meg ezeréves keresztény gyökereinél -VIDEÓ
Mi, kereszténydemokraták azért harcolunk, hogy a nemzet és Európa maradjon meg ezeréves keresztény gyökereinél – jelentette ki Latorcai Csaba, a…
- Reflex
PDSZ: „Egyetértünk azzal, hogy a fiatalok ne vásároljanak és fogyasszanak energiaitalokat”
„Bizonyított, hogy az energiaitalok károsak, a fiataloknak semmiképpen nem ajánlott a fogyasztásuk” – írta Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének…
- (H)arctér
Latorcai Csaba: A kereszténydemokraták a valódi zöldek
A baloldali környezetvédelem arról szól, hogy amit a globalizált liberális nagytőke elrontott, azt tegyék rendbe. Mi, kereszténydemokraták azt mondjuk, ne…
- Reflex
Latorcai Csaba: A sporttól és a pihenéstől, ne az energiaitaloktól legyenek fittek a gyerekek
Azt látjuk, és azt tapasztaljuk, hogy nagyon sok 18 év alatti kiskamasz, sőt serdülő fiatal szinte már üdítőitalként fogyasztja az…
- Hírlevél
Latorcai Csaba: Nekünk magunknak is tennünk kell környezetünk és természetünk védelme érdekében!
Mi kereszténydemokraták vállaljuk, hogy az önkormányzati választásokat követően olyan politikát folytatunk helyben, ami megőrzi a Kárpát-medence természeti szépségét és környezetünk…
- (H)arctér
Latorcai Csaba: A környezetvédelemben nincs kompromisszum
A 2010 óta tartó Fidesz-KDNP kormányzás alapelve, hogy a természetvédelemben nem ismer kompromisszumot, a legmagasabb szintű jogszabályok és természetes elvárások…
- (H)arctér
Latorcai Csaba: Magas életszínvonalat biztosító infrastruktúrára és szolgáltatásokra van szükség vidéken is
A kormánynak az az egyik legfontosabb célja, hogy városban vagy vidéken élni ne életminőségek közötti, hanem életstílus melletti választást jelentsen…
- (H)arctér
Semjén Zsolt: A KDNP küldetése a keresztény civilizáció, a magyar nemzeti szuverenitás és a családok védelme
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) küldetése a keresztény civilizáció, a magyar nemzeti szuverenitás és a magyar családok védelme – jelentette ki…