Központi Nyomozó Főügyészség
- (H)arctér
A Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatója letartóztatásának meghosszabbítását indítványozta az ügyészség
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség a Szőlő utcai javítóintézet ügyében eddig kihallgatott két gyanúsított – a javítóintézet korábbi vezetője és…
- (H)arctér
Újabb gyanúsítások a Szőlő utcai javítóintézet ügyében
Hűtlen kezeléssel és hamis magánokirat felhasználásával is meggyanúsította a Szőlő utcai javítóintézet ügyében indult nyomozásban a korábbi igazgatót a Budapesti…
- (H)arctér
Nincs kormányzati érintett a Szőlő utcai ügyben
Az ügyben beszerzett adatok szerint politikus vonatkozásában bűncselekmény gyanúja nem merült fel – közölte az Index megkeresésére Kovács Katalin, a…
- (H)arctér
Ügyészségi hatáskörben folytatódik tovább a nyomozás a Szőlő utcai javítóintézet ügyében
A Legfőbb Ügyészség a Szőlő utcai javítóintézet ügyében a nyomozást ügyészi hatáskörbe vonta. A további nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség…
- (H)arctér
Robogóval támadta meg egy nő az ügyészség épületét Budapesten, letartóztatták
A nyomozó ügyészség indítványára a bíróság letartóztatta azt a nőt, aki robogóval akart nekimenni az ügyészség épületének, és ügyészeket fenyegetett…
- (H)arctér
Eljárást indított Magyar Péter ellen bennfentes kereskedelem gyanújával a Központi Nyomozó Főügyészség
Eljárást indított a mentelmi joggal védett személyek ügyében eljáró Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) Magyar Péter egyik tőzsdei ügyletével kapcsolatban –…
- (H)arctér
Hat év börtönt kért az ügyész Horváth Csabára, Zugló korábbi, szocialista polgármesterére
Mind a hat vádlott, köztük jelenlegi és volt szocialista politikusok, illetve egy fideszes politikus tagadták, hogy vesztegetési pénzt kaptak volna…
- (H)arctér
Szélsőséges iszlamista nézeteket terjesztő fiatalt vettek őrizetbe Magyarországon
Őrizetbe vettek egy fiatalkorú férfit, aki az Iszlám Állam terrorszervezetet népszerűsítő tartalmakat tett közzé az interneten – tette közzé a…
- (H)arctér
Eljárás indult egy rendőrökre támadó afgán embercsempésszel szemben – Több száz illegális migránst segített
Eljárás indult egy afgán embercsempésszel szemben, aki tavaly a határt védő rendőrökre támadt – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség. A…
- (H)arctér
Vádat emeltek az újbudai rendőrgyilkos ellen
A Központi Nyomozó Főügyészség (KNyF) vádiratot nyújtott be a Fővárosi Törvényszéken az ellen a férfi ellen, aki január 12-én kioltotta…
- 1
- 2