konferencia
- Vatikáni Figyelő
XIV. Leó pápa: A kiskorúak különösen ki vannak szolgáltatva a mesterséges intelligenciának
A Szentatya csütörtökön délelőtt fogadta a Vatikánban a „Gyermekek és serdülők méltósága a mesterséges intelligencia korában” – elnevezésű konferencia résztvevőit…
- Családháló
Offline élmények gyűjtésére buzdít az Analóg November
A digitális ártalmak mérséklésére hívták fel a figyelmet a szakemberek az október elején megrendezett „Szabadulj ki az életre!” című konferencián.…
- (H)arctér
Sulyok Tamás: A közjegyzőség a nemperes igazságszolgáltatás megtestesítőjeként az egyik fő tartópillér, alkotmányos rendünk fontos része lett
A jogállam működtetéséhez minden korban elhivatott, lelkiismeretes, felkészült jogász szakemberekre van szükség – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a polgári…
- Vatikáni Figyelő
Leó pápa október 1-jén felszólal a Laudato Si’ mozgalom konferenciáján
Ferenc pápa enciklikájának tizedik évfordulóján XIV. Leó pápa részt vesz a „Reményt ébreszteni a klímaigazságosságért” című nemzetközi rendezvényen, amelyre több…
- (H)arctér
Szili Katalin: A népi szokások és társadalmi jogszokások ismerete a jelen emberét is segíti
A népi szokások, társadalmi jogszokások nem pusztán történelmi érdekességek, hanem a mai kor emberének igazságérzetét is erősítik, a közösségi együttélést…
- (H)arctér
Alapjogokért Központ: eltérítették Európát a háború felé, új pilótára van szükség
Az Alapjogokért Központ MTI-hez kedden eljuttatott közleményében ismertette, Ernyei Magor, az Alapjogokért Központ nemzetközi igazgatója a Központ és a Patrióták…
- (H)arctér
Navracsics Tibor: A közigazgatás célja a közjó szolgálata, és teljesítményét ahhoz kell mérni, hogyan járul hozzá a közjó gyarapításához
A közigazgatást igazítsuk az élethez, azaz szemléletet kell váltanunk, és át kell térnünk a közigazgatási egység alapú fejlesztéspolitikáról a térségi…
- Spiritusz
Hetvenöt éve kezdődött el a magyar szerzetesek szétszóratása
1950 júniusában kezdődött el a magyar szerzetesek szétszóratása, a mintegy tizenegy és fél ezer férfi és női szerzetes internálása és…
- (H)arctér
Orbán Balázs: Az Európai Unió teljesítménye a demokrácia és az innováció terén gyenge
Fontos a szuverenitás megőrzése a technológiával és a nemzetek feletti hatalommal szemben – erről beszélt Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai…
- (H)arctér
Semjén Zsolt: A magyar kormány legfontosabb célja a nemzetegyesítés
A magyar kormány legfontosabb célja a nemzetegyesítés – hangsúlyozta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a csángómagyar közösség helyzetéről szóló konferencián szerdán az…