jobboldal
- Vélemény
Ungváry Zsolt: A bal eleve fosztóképző
Én egy baloldali diktatúrában nőttem fel, ahol a „baloldal” csak pozitív kontextusban szerepelhetett, mintha az volna mindig a „jó” és…
- Vélemény
Ungváry Zsolt: A baloldal eltűnt – bár sose volt túl erős
Egy választásnál természetesen az a legérdekesebb, melyik párt hány százalékot kap, ki lesz az első, kik milyen pozíciókhoz jutnak. Ez…
- Vélemény
Veszélyben a nyugati demokrácia
Hányszor hallhattuk az elmúlt években akár Magyarországgal kapcsolatban is, hogy veszélyben van a demokrácia sőt, akár már meg is szűnt…
-
Szellemi mélyponton van a baloldal
Orbán Viktor miniszterelnök hétfői, napirend előtti felszólalásával elindult a Parlament őszi ülésszaka. A kormányfő – ahogyan azt már megszokhattuk tőle…
-
Hölvényi György: Európának normalitásra van szüksége!
Európának normalitásra van szüksége, ezt pedig egy a Fidesszel és KDNP-vel együtt létrejövő új jobboldal képviselheti majd az új Európai…
- Vélemény
Forró őszre számíthatunk – A Fidesz-KDNP-re ugyanakkor nem a baloldali pártok jelentenek veszélyt
Feltűnő különbséget hozott a nyár a baloldal pártjai és a kormánypártok között. Még a Telexnek is szemet szúrt az a…
- Vélemény
Kaszab Zoltán: A keresztény konzervativizmus jelenti Európa jövőjét
A mögöttünk hagyott hétvégén ismét egy keresztény talapzaton álló téma volt az, amely egy zászló alá terelte a magyar társadalmat:…
- (H)arctér
Megnyerte a helyhatósági választásokat a jobboldal Olaszországban
A szavazatszámlálás végleges összesítése előtti utolsó adatok szerint a Giuseppe Conte vezette M5S 2 és 5 százalék között teljesített azokban…