Jézus
- Spiritusz
Aki Jézus nevét adta – Március 19. Szent József, az egyetemes egyház védőszentjének főünnepe
Ma, március 19-én Szent Józsefre, az egyetemes egyház védőszentjére, a keresztény házasságok és családok, munkások, kézművesek, ácsok, favágók, asztalosok, üldözöttek…
- Vélemény
Jézus mindig apukának hívta a Jóistent
Létezik egy mélységeiben nem behatóan kutatott, de ettől még forradalmi része Jézus és Isten kapcsolatának: amikor Jézus megszólította Istent, mindig…
- Spiritusz
XVI. Benedek pápa levele gyermekként a kis Jézusnak
1934-ben a kis Joseph Ratzinger mindössze hét évesen gyönyörű karácsonyi levelet írt a kis Jézusnak. A levelet 2012-ben találták meg…
- Vélemény
„Az Emberfia pedig el fog jönni!”
„Az Emberfia pedig el fog jönni angyalaival Atyja dicsőségében és akkor megfizet mindenkinek tetteihez mérten.” (Mt 16,27) Fenyegetésnek tűnik? Pedig…
-
Túlélte az abortuszt – most az Evangéliumot szolgálja
Nem mindennapi élettörténettel rendelkezik Josiah Presley: túlélt egy abortuszt, majd örökbe fogadták egy másik kontinensen, ahol megküzdött származásának történetével és…
- Spiritusz
Louis de Funès életrajzából: Jézus életem minden pillanatának ragyogó társa
Az 1983-ban elhunyt Louis de Funès még mindig a franciák egyik kedvenc humoristája, akinek egy régebbi interjúját újra felkapták a…
- Vélemény
Molnár Miklós atya: Az igaz Isten felragyogása VI. – Bevonulás Jeruzsálembe
Virágvasárnappal belépünk a Megváltás nagy művének hetébe. Az evangéliumok ezt a hetet, mintha némileg párhuzamba hoznák a teremtés kreációjával, mely…
- (H)arctér
A Super Bowl-on is feltűnik Jézus Krisztus
Idén a Super Bowl reklámjai között megjelenik Jézus Krisztus is, egy hároméves kampány részeként, amellyel a vallástól eltávolodott fiatalokat szeretnék…
- Vélemény
Molnár Miklós atya: Az Ajtón át
A tudomány világát előre mozdíthatja, ha az ismeretlenre, ami még előttünk áll, megpróbálunk elméleteket, hipotéziseket felállítani. Aztán ezek megdőlhetnek, ha…
- (H)arctér
Kozma Imre: Húsvét, az újjászületés öröme
A lap azt írja az atya szerint a keresztségben újjászületett ember nem máig régi, s mától új, mert a Tökéleteshez…