gazdaság
- Szabadidő
Halászati szervezet: az éves halfogyasztás 30-35 százaléka az év végére esik
Lévai Ferenc azt mondta, hogy Magyarországon egy ember évente átlagosan 6,7 kilogramm halat eszik, pedig hetente legalább egyszer kellene halat…
- (H)arctér
Szijjártó: Európa gazdasági növekedési motorjává vált Közép-Európa
A tárcavezető a Japán Külkereskedelmi Szervezet (Jetro) kelet-közép-európai szemináriumán felszólalva hangsúlyozta: a közép-európai régió nagy változásokon ment át az elmúlt…
- (H)arctér
Szijjártó: idén is minden rekordot megdönt a magyar turizmus
Hozzátette, míg Magyarország 9 éve a szakadék szélén állt, gazdasága ma már európai szinten is kimagasló teljesítményt nyújt, amiben a…
- (H)arctér
A bíróság első fokon megállapította Tarsoly Csaba felelősségét
Kiemelték, hogy ezzel megszületett az első olyan ítélet a Quaestor-ügyben, amely első fokon kimondta Tarsoly Csaba cégvezetői felelősségét a Quaestor…
- (H)arctér
Magyar űrtechnológiai cég vezetője nyerte el az EY Az Év Üzletembere díjat
A közlemény szerint a vezető az első hazai műhold, a Masat-1 fejlesztésénél szerzett szakmai tapasztalatok birtokában indította el vállalkozását. Mára…
- (H)arctér
Dömötör Csaba: a kormány célja, hogy Magyarország a térség vezető turisztikai központjává váljon
Dömötör Csaba emlékeztetett: a kormányzat adócsökkentésekkel, közvetlen támogatási programokkal és célzott népszerűsítő kampányokkal segíti az ágazat fejlesztését. Tájékoztatása szerint az…
- (H)arctér
Szijjártó: Magyarország újra részt akar venni a világűr békés célú használatában
Sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter közölte, hogy a már megkezdett két projekthez jelentős magyar műszaki tartalom kapcsolódik. A résztvevő magyar cégeket és…
- Kultúra
Vízügyi szakkiállítás nyílt a Millenárison
A kedden kezdődött Budapesti Víz Világtalálkozó 2019 háromnapos konferencia keretében Digitális és természetközeli fenntartható megoldások címmel vízipari szakkiállítás nyílt. A…
- (H)arctér
Áder János megnyitotta a háromnapos Budapesti Víz Világtalálkozót
Az államfő kiemelte: a mostani budapesti találkozón azért gyűltek össze, mert szeretnék megelőzni az élelmiszer-ellátás biztonságát veszélyeztető, az energiatermelést ellehetetlenítő,…
- (H)arctér
Háromnapos Víz Világtalálkozó kezdődik Budapesten
A Budapesti Víz Világtalálkozót Áder János köztársasági elnök nyitja meg. (Itt tekinthető meg a nyitóbeszéde.) A fél tízkor kezdődő ünnepséget…