Fülöp Attila
- (H)arctér
Újraindult a zarándokvonat Mátraverebély-Szentkútra
Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára a második szentkúti zarándokvonat elindulása előtt azt mondta, ennek…
- (H)arctér
Fülöp Attila: A gondoskodáspolitikában megkerülhetetlenek az egyházak
Fülöp Attila a debrecen-nyíregyházi római katolikus egyházmegye szociális intézményének alapkőletételi ünnepségén azt mondta, a gondoskodáspolitika egyetlen helyes és jól értelmezett…
- (H)arctér
Fülöp Attila: 1140 milliárd forint jut szociális és gyermekvédelmi kiadásokra
Fülöp Attila a BEFOGAD-LAK Jász-Nagykun-Szolnok megyében című projekt során megvalósult Csecsemő- és Befogadó Otthon épületeinek ünnepélyes átadásán elmondta: Magyarországon 23…
- (H)arctér
Fülöp Attila: A kistelepüléseket nem szabad hagyni kiüresedni
Fülöp Attila a mintegy kétszáz lakosú község új idősotthonának avatásán azt hangoztatta: Magyarországon az idősotthoni férőhelyek száma 5 ezerrel nőtt…
- (H)arctér
Fülöp Attila: a kormánynak kötelessége támogatnia az egyházak szerepvállalását
Fülöp Attila az új görögkatolikus bölcsőde alapkőletételén elmondta: a közösségépítést leginkább igénylő szociális és gyermekvédelmi területek szolgáltatásainak és ellátásának ma…
- (H)arctér
Kövér: szembe kell szállnunk az identitásellenes szellemi terrorizmussal
A „megmondóelit” A múzeum és a Szent István Intézet közös, Vörös csillag a kereszt ellen című eseményén Schmidt Mária azt…
- (H)arctér
Nem maradnak magukra a Covid-árvák
Herczegh Anita elmondta, hogy mintegy ezer olyan gyermekről tudnak, akik a koronavírus-járvány következtében árván vagy félárván maradtak, ez mintegy hatszáz…
- (H)arctér
Komoly béremelést kapnak a szociális dolgozók
Fülöp Attila a szociális munka napja alkalmából a Szociális Igazgatók és Szakemberek Magyarországi Egyesülete (SZIME) és a Szociális és Gyermekvédelmi…
- (H)arctér
„Az élő hitnek cselekedetei vannak”
A Bartók Béla úti épületet 2019-ben adta át az állam az egyháznak, a lepusztult ingatlan felújítását 37 millió forinttal támogatta…
- (H)arctér
Fülöp Attila: Ez az út emberi és vállalható
Fülöp Attila úgy fogalmazott: az épület nemcsak 12 ember életét változtatja meg, hanem szimbóluma is annak a fajta rendszerváltásnak, ami…