Ferenc pápa
- Vatikáni Figyelő
Ferenc pápa homíliája Szűz Mária, Isten Anyja ünnepén (Videóval!)
„Tanuljunk meg gondoskodni minden nőtől született gyermekről, mindenekelőtt azáltal, hogy Máriához hasonlóan megvédjük az élet értékes ajándékát: az életet az…
- Vatikáni Figyelő
Ferenc pápa Úrangyala imájában hangsúlyozta: tanuljuk meg a Szent Családtól egymás kölcsönös meghallgatását
A Názáreti Család példát mutat az egymásra figyelés értékére – tanította beszédében a Szentatya, hangsúlyozva, hogy „Az a család, amely…
- Vatikáni Figyelő
Ferenc pápa: A szeretet reménnyel tölti el szívünket
Ferenc pápa szerint nem szabad borúlátóan és lemondással várni a jövőt, akkor sem, ha nem lehet tudni, hogy mit hoz…
- Vatikáni Figyelő
Panaszkodnak a római árusok, a zarándokok nem költeni érkeznek a Vatikánba
Karácsony idején naponta több mint százezren mozogtak a Szent Péter téren és környékén Lamberto Giannini római prefektus adatai szerint, aki…
- Vatikáni Figyelő
Ferenc pápa: A világ különböző részein ma is üldözik a keresztényeket
A mai világban üldözött keresztények tanúságtételéről beszélt Ferenc pápa az első vértanú, Szent István ünnepén csütörtökön, miközben a szegény országok…
- Vatikáni Figyelő
Ferenc pápa egy római börtönben misézett
Az ajtók kitárása a szívek megnyitását jelenti a remény előtt – hangoztatta Ferenc pápa, aki a Szent Péter-bazilika után a…
- (H)arctér
Ukrajnának és a Közel-Keletnek békét, Szudánnak emberiességi segélyt kért a pápa karácsonyi üzenetében
Ukrajnának és a Közel-Keletnek békét, Szudánnak emberiességi segélyt kért Ferenc pápa karácsonyi üzenetében, amelyet szokás szerint a római Szent Péter-bazilika…
- Vatikáni Figyelő
Ferenc pápa megnyitotta a Szent Péter-bazilika szent kapuját, megkezdődött a szentév
A Szentatya kerekesszékben ülve megnyitotta a Szent Péter-bazilika szent kapuját, és ezzel kezdetét vette a jubileumi szent év, amelynek legelső…
- Vatikáni Figyelő
A katolikus egyházfő szenteste megnyitja a Szent Péter-bazilika szent kapuját
Ferenc pápa vezeti az ünnepi misét a Szent Péter-bazilikában kedd este, amelynek keretében elindítja a 2025-re meghirdetett jubileumi szent évet…
- Vatikáni Figyelő
Ferenc pápa: Adjunk hálát Istennek az élet ajándékáért
A hideg időjárás és a megfázás elmúlt napokban jelentkező tünetei miatt Ferenc pápa december 22-én, vasárnap délben a Szent Márta…