fejlesztés
-
Ötmilliárdos csomagra pályázhatnak az önkormányzatok
Pogácsás Tibor elmondta: az intézményfejlesztés során a bölcsődei- és óvodai ellátás, illetve az egészségügyi alapellátás feltételeinek javítását, a közös önkormányzati…
- (H)arctér
Gyopáros Alpár: jó ütemben haladnak a beruházások
Gyopáros Alpár hangsúlyozta, hogy közel 260 projekt indult el az országban, amelyek összértéke 3800 milliárd forint. A keretösszegből eddig mintegy…
- (H)arctér
Új amerikai tulajdonú mérnöki központ irodáját avatták a Ferencvárosban
Kiemelte, hogy a korábban egyszerű termelési, kereskedelmi tevékenységgel jelen lévő vállalatok egyre inkább Magyarországra hozzák a magas hozzáadott értéket képviselő,…
- Egyéb
Elkezdődik a Sió turisztikai fejlesztése
A Tolna Megyei Önkormányzat három projekt keretében, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program több mint egymilliárd forintos támogatásával valósít meg…
-
A megyeszékhelyek közül Győrbe érkezett a legtöbb fejlesztés
Győrben a legnagyobb beruházások között szerepeltek többek között az Audi projektjei, a Széchenyi István Egyetem multifunkcionális épülete vagy a Felsőoktatási…
- (H)arctér
Fejlesztik a Budapest Airport a meglévő terminálját
Szarvas Gábor közösségi kapcsolatokért felelős igazgató a fejlesztést a megnövekedett utasigényekkel magyarázta, mert az elmúlt években tapasztalt, az európai átlagot…
- (H)arctér
Négymilliárd forintból indul fejlesztés a Győri Egyházmegye központjában
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes arról beszélt, hogy 2010 óta soha nem látott mennyiségű összeget fordított a kormány az egyházi tulajdonban lévő…
-
A kormány folytatja a bölcsődék fejlesztését
A 300 millió forintért felújított Aprótalpak Bölcsőde átadásán az államtitkár kiemelte, a jövő év végére minden településen, ahol legalább 40,…
- (H)arctér
Egymilliárd forintnyi fejlesztés volt tavaly a Budai Irgalmasrendi Kórházban
Az intézmény csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: részben a rend által biztosított pénzügyi forrásokból, részben kormányzati támogatásból vásároltak…
- Egyéb
Megújulhat az agrárium: 140 milliárd forintnyi értékben indulnak beruházások
Farkas Sándor előadásában hangsúlyozta: a Vidékfejlesztési program keretében kertészeti beruházásokra összesen mintegy 140 milliárd forintnyi támogatási forrást fordíthatnak a gazdák.…