Erzsébet-tábor
- (H)arctér
Novák Katalin: Az Erzsébet-táborban azt lehet megtanulni, mit jelent magyarnak lenni
A magyarságot, a biztonságot és a barátságot jelentik az egyházi alapítású Erzsébet-táborok – mondta a köztársasági elnök hétfőn az Erzsébet-táborok…
- (H)arctér
Mintegy 180 ezren vesznek részt az idei Erzsébet-táborokban
Hornung Ágnes elmondta, hogy 175–180 ezren pihenhetnek idén év végig a különféle Erzsébet-táborokban, köztük ottalvós, napközis, családi, erdélyi, gyógyító- és…
- Szabadidő
Fülöp Attila: több ezer gyerek jut el nyáron az Erzsébet-táborokba
Fülöp Attila elmondta, hogy az Erzsébet-táborok tíz évvel ezelőtt indultak, 2012-ben mintegy 30 ezer gyerek táborozott, idén az év végéig…
- (H)arctér
A szülőföld semmivel sem pótolható
Simicskó István a Fonyódligeti Erzsébet-táborban „A hősök napja” elnevezésű rendezvény keretében tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a Honvédelmi Sportszövetség küldetése, hogy erősítse…
- (H)arctér
Mintegy 5000 napközis Erzsébet-tábor lesz idén
Az elnök elmondta, idén a koronavírus-járvány miatt az ottalvós táborok elmaradnak, viszont a napközis táborok létszámát megnövelték, így minden eddiginél…
- (H)arctér
Novák: csaknem nyolcvanezer gyermek vehet részt a napközis Erzsébet-táborokban
Novák Katalin hangsúlyozta: idén a koronavírus-járvány miatt csak napközis táborokat szerveznek, és a nyári időszakban felgyorsítják az építkezéseket a mintegy…
- (H)arctér
Már lehet jelentkezni a napközis Erzsébet-táborokba
A közlemény szerint az első tábori turnus június 29-én indul, júniusban és júliusban a tavalyihoz képest kétszer annyian, százezren táborozhatnak…
- (H)arctér
Elsöprő sikert arattak az idei Erzsébet-táborok
Novák Katalin beszédében hangsúlyozta: idén mintegy 130 ezren vehetnek részt az Erzsébet-táborok programjain, ebből a nyári zánkai ottalvós táborokban csaknem…
- (H)arctér
A szociális biztonság első téglája a közösségteremtés
Fülöp Attila kiemelte: az összetartozás élményét adja meg az Erzsébet-tábor, amely nemcsak a legnagyobb gyermektáboroztatási program Magyarországon, de egyfajta fontos…
- (H)arctér
Rétvári: a kormány számára a gyermek és a családok segítése az első
Rétvári Bence hangsúlyozta: a kormány számára a gyermek és a családok segítése az első. Hozzátette: akkor lehet családbarát ország Magyarország,…