elhunyt
- (H)arctér
A 101 éves lovag koronavírusban halt meg
A „Captain Tom”, vagyis Tom százados néven világszerte ismertté vált egykori katonát – aki a második világháború idején az ázsiai…
- Kultúra
Meghalt Sas József színészművész, rendező, színházigazgató
A művész Polacsek József néven született Békéscsabán 1939. január 3-án. 1957-ben végezte el Rózsahegyi Kálmán színiiskoláját, ezután a Győri Kisfaludy…
- Kultúra
Elment Mazsola és Tádé megalkotója
Bródy Vera 1924-ben született Budapesten. A Kálvin téri zeneiskolában hegedülni, az Iparművészeti Főiskola esti képzésén rajzolni tanult. A színházi pálya…
- Kultúra
Elhunyt Sólyom-Nagy Sándor operaénekes
Sólyom-Nagy Sándort az Emmi és a Magyar Állami Operaház is saját halottjának tekinti – olvasható a közleményben. A művész 1941-ben…
- Kultúra
Elhunyt Bergendy István zenész
„Nagy dolog, hogy ilyen sokáig, csaknem hat évtizeden át egyben tartotta a zenekart, amely sok korszakon és tagcserén ment át.…
- (H)arctér
Elhunyt Szűcs Ferenc professzor
Mint írják, Szűcs Ferenc 1942-ban született Őrszentmiklóson (a mai Őrbottyánban), középiskolai tanulmányait Vácon végezte el, majd a Budapesti Református Theologiai…
- (H)arctér
Elhunyt Mihály Tamás, az Omega együttes basszusgitárosa
Mihály Tamás (1947-2020) meghatározó alakja volt a hazai rockzenének, az Omega mellett szólólemezei és színpadi művei is maradandóak – írták…
- Kultúra
Elhunyt Konok Tamás festő- és szobrászművész
Konok Tamás 1930-ban született Budapesten. Gyerekkorában zenésznek készült, 1945 és 1950 között a Zeneművészeti Konzervatóriumban tanult hegedülni, de részben családi…
- (H)arctér
Elhunyt a szerb ortodox egyház feje
Az egyházfő halálhírét már egy nappal korábban is több szerb médium megírta, majd visszavonta. A 90 éves egyházfőt november 5-én…
- (H)arctér
Meghalt Benkő László, az Omega alapítója
A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar zenész, az Omega-együttes alapító tagja halálát az együttes Facebook oldalán jelentette be: „Megrendülve tudatjuk,…