XVI. Benedekről utcát neveztek el Burkina Fasoban Neki köszönhetően jött létre az országban apostoli nunciatúra.
Afrika-szerte együtt imádkoztak a keresztények XVI. Benedekért Közel negyven rádió közvetítette a rózsafűzért.
Több halálos áldozata van az ugandai főváros legnagyobb újévi ünnepségének Öten még a helyszínen lelték halálukat, négyen pedig a kórházba szállításuk után haltak bele súlyos sérüléseikbe.
A laskagomba is segíthet az afrikai élelmezési problémák környezetkímélő megoldásában A három éven át tartó projekt magyar partnerei által megvalósított rész 96 millió forint összköltségű.
Eltűnt a német Ha-Jo atya Bamakóban – Valószínűleg elrabolták A német pap tisztában volt a veszéllyel.
Az elmúlt tíz hónap alatt 4000 keresztényt öltek meg egyetlen országban Ez átlagosan napi 13 gyilkosságot jelentett Nigériában.
Katonai támaszpontot támadott meg az al-Shabaab Kelet-Afrikában Szomáliában a hadsereg visszaverte az al-Shabaab fegyvereseinek támadását az ország középső részén.
A biztonsági erők több tagja meghalt egy rajtaütésben Burkina Fasóban A jelenlegi elnök elnök egyebek között arra hivatkozva buktatta meg elődjét, hogy nem tett eleget a terrorizmus ellen.
Többen meghaltak Ugandában egy látássérültek számára fenntartott bentlakásos iskolában Az épületben tűz ütött ki.
Keresztény missziós kórházat támadtak meg a terroristák Az épületben tartózkodók közül heten meghaltak, köztük egy apáca is.