Vatikáni Figyelő
-
Szolgálatának része volt betegsége és szenvedése is
Húsz évvel ezelőtt, 2005. április 2-án este 21.37 perckor hirtelen felgyulladtak a fények a vatikáni Apostoli Palota harmadik emeletén a…
-
Jézus eloszlatja Zakeus reménytelenségét, aki hagyja, hogy rátaláljanak – Ferenc pápa katekézise
„Ma a te házadban kel megszállnom” címmel tették közzé Ferenc pápa szerdai katekézisét, mely folytatja a „Jézus életének nagy találkozásairól”…
-
A szeretet az igazi hazaút – Paul Gallagher érsek Szent István-bazilikában mondott homíliája
A Szentszék államokkal és nemzetközi szervezetekkel fenntartott kapcsolataiért felelős titkár március 27-30. között tartott magyarországi látogatása zárónapján vasárnap szentmisét mutatott…
-
Ötszáz pap érkezik az Irgalmasság Misszionáriusainak jubileumára
A hatodik nagy szentévi rendezvényen az Irgalmasság Misszionáriusai gyűlnek össze a világ minden tájáról, családjuk és munkatársaik kíséretében – írja…
-
A Vatikán nyilvánosságra hozta a nagyhét hivatalos programját, de Ferenc pápa részvétele továbbra is bizonytalan
Mint ismert, Ferenc pápát múlt vasárnap hosszas lábadozását követően hazaengedték a Gemelli Klinikából, ahol 38 napig kezelték kétoldali tüdőgyulladását. Az…
-
Érszegi Márk Aurél: Az öt évvel ezelőtti COVID-világjárvány és a Vatikán
Öt évvel ezelőtt, március 27-én délután az egyik legemlékezetesebb szertartását celebrálta Ferenc pápa a Szent Péter téren. Sötétedéskor, zuhogó esőben…
-
Érszegi Márk Aurél: pápai kormányzat, pápai döntések
Több mint egy hónapos kórházi kezelést követően Ferenc pápa visszatért a Vatikánba, ahol orvosai szerint további kéthónapnyi lábadozás vár rá.…
-
Sergio Alfieri professzor: Ferenc pápa életveszélyben volt, állapota február 28-án volt a legkritikusabb
Ferenc pápa a Gemelli-klinika orvosai előírásait követi a Vatikánban is, mielőbbi felépülése érdekében – közölte a Szentszék az újságíróknak kedden…
-
Ferenc pápa: Azonnal hallgattassák el a fegyvereket!
Vasárnap délben a Szentszék sajtóterme közzétette Ferenc pápa beszédét, amelyet az Úrangyala elimádkozására készített. Nagyböjt harmadik vasárnapján arra buzdított, hogy…
-
A Szentatya a Gemelli-klinika ablakából köszöntötte a híveket – FRISSÍTVE!
Ferenc pápa ma először üdvözölte a kórház ablakából a híveket, ahol február 14-e óta ápolták. Mielőtt elhagyta a klinikát, hogy…