(H)arctér
-
Tisztújítást tartott a miskolci KDNP: továbbra is Molnár Péter az elnök
Megtartotta tisztújító taggyűlését a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) Miskolc Városi Szervezete. Újra, immár hetedik alkalommal Molnár Pétert választották meg elnöknek –…
-
Az élet védelmére és az isteni szeretetre hívott székfoglalójában az új kalocsa-kecskeméti érsek
Ünnepélyes szentmise során iktatták be hivatalába Palánki Ferencet, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye 92. érsekét 2026. október 24-én a kalocsai Nagyboldogasszony-főszékesegyházban. Az…
-
Orbán Viktor ENSZ-főtitkár lehet?
Az Egyesült Államok, Oroszország és Kína közös jelöltjeként kerülhetne az ENSZ élére Orbán Viktor a Wall Street Journal egy véleménycikke…
-
Magyar Péter „becsapta az embereket” – jelentette ki Rétvári Bence (VIDEÓ)
„A Tisza Párt tünteti el a nyomokat. Szja9.hu. Emlékeznek erre a honlapra? Ez a honlap volt a kampányban a Tisza…
-
KDNP: Fogjunk össze az iskolai genderoktatás ellen
A KDNP a szülők, a családok pártján áll, határozottan nemet mondunk a genderideológia terjesztésére. Ezért jogsegély vonalat indítunk, és minden…
-
Egyes demokrata államokban már nem is tudják a szülők, milyen szexuális nevelés folyik az iskolában
Az állami iskolák szexuális nevelési tanterve minden államban eltérő Amerikában. Ennélfogva az is megtörténhet, hogy el kell vinni a gyermeket…
-
Adománygyűjtést indít Azbej Tristan a jordániai templomi támadás áldozatainak megsegítésére
Adománygyűjtést kezdeményez Azbej Tristan a jordániai Karak térségében történt fegyveres támadás érintettjeinek megsegítésére. A támadók egy keresztény temetés résztvevőire nyitottak…
-
Tisztelet a hősöknek! (VIDEÓ)
A Kereszténydemokrata Néppárt egy ünnepi videó közzétételével folytatta az 1956-os forradalom és szabadságharc hősei előtti tisztelgő megemlékezését. „70 évvel ezelőtt…
-
Rétvári Bence: Baka András nem a forradalmárokat védte, hanem a gyilkosokat mentette (VIDEÓ)
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) Tatán, az 1956-os sortűz helyszínén emlékezett a forradalom és szabadságharc hőseire csütörtökön. Rétvári Bence, a KDNP…
