(H)arctér
-
Szerda hajnalban újra megszólalt a babamentő inkubátor
Egy aprócska kislány érkezett, akit munkatársaink szeretettel fogadtak, és a Hajnal Panna nevet adták neki – számolt be róla közösségi…
-
Hasonlóan nagymértékű fejlesztések valósulnak meg most a magyar felsőoktatásban, mint amilyeneket Klebelsberg Kunó indított el – jelentette ki Hankó Balázs
A magyar felsőoktatás fejlődik, akár azt is mondhatnánk, hogy a második aranykorát éli – mondta a kulturális és innovációs miniszter…
-
Bóka János: A Tisza Párt nem önálló politikai képződmény, hanem eszköz (VIDEÓ)
Az európai uniós ügyekért felelős miniszter a Harcosok órája című online műsorban csütörtökön jelentette ki: „A Tisza Párt „nem önálló…
-
Az EU diplomáciai képviseletének épületét is eltalálták a kijevi rakétatámadásban
Az Európai Unió kijevi diplomáciai képviseletének épülete is megrongálódott az orosz erők Kijev elleni, halálos áldozatokat is követelő rakétatámadásában –…
-
Végrehajtás alatt álló ingatlanokat csaltak el, közel egymilliárd forintot kerestek
Különösen nagy kárt okozó, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett csalás bűntette, és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség…
-
Háborúban érintett ukrán gyermekeket fogad táborában a Rákóczi Szövetség
Kétszázhatvan, a háborúban érintett ukrán gyermeket fogad táborában a Rákóczi Szövetség augusztus 31. és szeptember 5. között Sátoraljaújhelyen. A szövetség…
-
Hidvéghi Balázs: Már az Egyesült Államokban is megelégelték a Soros-birodalmat
Magyarország után már az Egyesült Államokban is megelégelték a Soros-birodalmat – mutatott rá Hidvéghi Balázs, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a…
-
Azonosították a minneapolisi katolikus iskolában gyerekeket meggyilkoló elkövetőt
Az amerikai hatóságok a 23 éves Robin Westmant azonosították a minneapolisi katolikus iskola templomában elkövetett halálos lövöldözés tetteseként szerdán. Az…
-
Várják a jelöléseket a szociális gondoskodást elismerő díjakra
Szeptember 10-ig várják a jelöléseket a szociális gondoskodást elismerő díjakra – hívta fel a figyelmet közösségi oldalán szerdán Fülöp Attila,…
