(H)arctér
-
Egyházszakadástól tart a szerb ortodox egyház feje
Mint mondta: a pravoszláv világ nagyon mély válságban van, és akár az a „tragédia” is megtörténhet, hogy a megosztottság hosszan…
-
Elismert pulmonológus az Emmi új egészségügyi államtitkára
Horváth Ildikó 1988-ban végzett általános orvosként a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen, az orvostudomány kandidátusa lett 1998-ban, a Magyar Tudományos Akadémia doktora…
-
Több mint százezer migráns érkezett idén a Földközi-tengeren keresztül
Janik Szabolcs az M1 aktuális csatornán kedden azt mondta, a migráció kiemelt téma lesz a szerdán kezdődő EU-csúcson, ahol a…
-
Kiugrott jobbikos húzhatja rá a vizes lepedőt volt pártjára
Ismeretlen tettes ellen, csalás gyanúja miatt tett feljelentést hétfőn Szabó Balázs. A helyi önkormányzati képviselő elmondta, az nem volt világos…
-
Soha nem volt ilyen sekély a Duna
Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője a lapnak elmondta: egy-két napon belül várható, hogy a budapesti, 2003-as 51…
-
Boldogulhassanak, akiknek ez a világ a másik arcát mutatja
Áder János – aki a centenáriumi év fővédnöke – azt is mondta, hogy Braille szerint ezt a társadalmi egyenlőséget egyedül…
-
Angela Merkel máris magyarázkodni kezdett
A politika szereplői iránti bizalom megcsappanásának tulajdonítható a bajorországi tartományi választás eredménye – mondta Angela Merkel német kancellár hétfőn Berlinben. A…
-
Elkapták a kölni túszejtőt
Az egész kölni főpályaudvart lezárták hétfőn kora délután, miután egy férfi az egyik gyógyszertárban nyitott tüzet. Az állomás épületét és…
-
A hajléktalan-kérdés közös felelősségünk
Székely János katolikus püspök június 18-án levélben fordult a jogalkotókhoz: Az a kérésem a jogalkotóinkhoz, hogy ha szigorítják a közterületen…