(H)arctér
-
Veres András: Szent István nem stratégiai okból választotta a kereszténységet
Veres András szerint a mai kor embere hajlamos Istvánt nagy stratégának látni, aki tudta, hogy a keresztény Európa népei között…
-
Benkő: a magyar katonáknak mindig készen kell állniuk a szabadság megvédésére
Benkő Tibor hozzátette: a Magyar Honvédségnek és a magyar katonáknak mindig készen kell állniuk e szabadság megvédésére. „Erre akkor lehetünk…
-
Áder János: megpróbáltatások idején is gyarapítani kell az „örök Magyarországot”
Áder János beszédében aláhúzta, ez az ünnep más, mint a korábban megszokott augusztus 20-ák, mert „tele vagyunk aggodalommal, bizonytalansággal”. „Csakúgy,…
-
Meg kell védeni Szent István király országát és örökségét
Soltész Miklós beszédében úgy fogalmazott: vissza kell verni az „országunk, kereszténységünk és értékeink” elleni állandó és folyamatos támadásokat, amihez erőt…
-
Kiderült: növelik a szorongást a nemváltó műtétek
Az American Journal of Psychiatry nevű szaklap tavaly októberi számában megjelent tanulmány szerint a nemváltó műtétek bizonyítottan csökkentik a szorongást,…
-
Újra átélhetjük, hogy Isten kezében vagyunk – Erdő Péter üzenete augusztus 20-ára
A bíboros hangsúlyozta: Szent István király ünnepe öröm és ünnep mindenki számára, akinek kedves a magyarság sorsa, aki tiszteli azokat…
-
A közösségi médiumokban lassan minden normális bejegyzést tiltanak, de a pedofília maradhat
A v4na.com beszámolója szerint a letiltások elérték a Qanon-közösséget is (ennek tagjai különböző összeesküvés-elméleteket gyártanak, és például demokrata politikusokat vádolnak…
-
Koronavírus Újpesten
Az Újpesti Torna Egylet szerdai sajtóközleményében az áll, hogy az együttes tagjait hétfőn tesztelték, miután vasárnap kiderült, hogy az egyik…

