(H)arctér
-
Zelenszkijnek Kárpátalja ugyanolyan probléma, mint a Donyec-medence
A KMKSZ elnöksége nyilatkozatban üdvözölte azt, hogy Zelenszkij második évértékelő beszédében nem feledkezett meg az országban élő nemzeti kisebbségekről, külön…
-
Soponyán is megszépül a templom
Soltész Miklós közölte, hogy a templomfelújítási programban 62 katolikus, 32 református, négy evangélikus templom és két baptista imaház újul meg…
-
Imaszalagokon érkeznek az üzenetek Csíksomlyóra
Idén a hatóságok engedélyezték, hogy a zarándokok korlátozott számban jelen legyenek, de ez nem akadályozta meg azt, hogy idén is…
-
Benyovszky-emléktúrára indult Zelei József békenagykövet
„Benyovszky Móric kiemelkedő személyiség, tehetség volt, akiről azonban manapság keveset tud a közvélemény. A mostani kerékpáros túra születésének 280., halálának…
-
Rétvári: a cserkészettel Magyarország erősödik
Amit most hozzá tudunk tenni a cserkészet fejlődéséhez, az generációkon keresztül szolgálja majd a magyar ifjúságot – hangsúlyozta az Emberi…
-
Egy kutatás szerint az amerikai fiatalok 43 százaléka „nem tudja, nem érdekli, vagy nem hisz” Istenben
Kezdésként, a cikk megértéséhez tisztában kell lennünk a generációkkal, és azok neveivel. Az Arizonai Keresztény Egyetem amerikai felnőttek életfilozófiáját vizsgáló…
-
Szent Ignác-évvel emlékeznek alapítójuk megtérésére a jezsuiták
A bíboros homíliájában úgy fogalmazott: „Szent Ignác hitének radikalizmusa a gondviselés válasza volt a reformáció korának nagy kihívására. Az általa…
-
Szijjártó: újabb Sinopharm-szállítmány érkezik
A miniszter azt mondta: a gép az elmúlt három hónapban 15-alkalommal fordult Budapest és Moszkva, valamint Budapest és Peking között,…
-
Orbán Viktor: Közterületen viszlát a maszknak!
„Letörtük, legyőztük a járvány harmadik hullámát, az emberek 50%-a átoltott. Magyarország jelenleg védettebb és biztonságosabb, mint bármelyik nyugat-európai ország” –…
