(H)arctér
-
Ferenc pápa szentségtörőnek nevezte a konfliktust
Ferenc pápa az Úrangyala-imádság után mondott szavaiban hosszan beszélt az ukrajnai háborúról, mindenekelőtt fájdalmát fejezve ki az „erőszakos agresszió” folytatódása…
-
Feltárják és renoválják a Szent Sír-templom padlózatát Jeruzsálemben
Megkezdték a Szent Sír-templom padlózatának két évig tartó régészeti feltárását és restaurálását Jeruzsálemben, melynek végeztével a dokumentálás után várhatóan visszatemetik…
-
1770 menekültet fogadtak fővárosi pályaudvarokon szombaton
A legtöbben információt kértek, illetve egyénileg utaztak tovább, vagy rokonokhoz mentek – írta a rendőrség. Fővárosi és vidéki szálláshelyeken 89…
-
Bombafenyegetés miatt szálltak fel a Gripenek
A gép a román légtérben közlekedett, amikor bombafenyegetést jelzett a polgári légiirányítás felé. Az utasszállítót a román légierő gépei a…
-
Még hat napig lehet delegáltakat küldeni a szavazatszámláló bizottságokba
A jogszabály szerint a választási bizottságoknak – a választott tagokon felül – a választókerületben induló jelöltek által delegált tagjai is…
-
Magyarország újabb humanitárius segítséget nyújt
Elmondta, hogy az orvosi csipeszek, ollók, érfogók, műszertálcák, infúziós kellékek, orvosmechanikai eszközök, gyógyszerek és kötszerek mellett több ezer sebészeti műtőkesztyű…
-
Soltész Miklós: több mint háromezer templom újult meg a Kárpát-medencében
„Mi nem templomot rombolunk” Soltész Miklós arról beszélt, hogy ez a válaszuk a világ mostani törekvésére, amely Észak- és Nyugat-Európa,…
-
Bürokráciát megreformáló dokumentumot hozott nyilvánosságra Ferenc pápa
Betartott ígéret Az Evangélium hirdetése (Praedicate evangelium) nevet viselő, 54 oldalas dokumentum a Szent II. János Pál pápa által 1988-ban…
-
Szijjártó: Magyarország és Szerbia történelmi barátságot kötött egymással
A tárcavezető hangsúlyozta, hogy ezen történelmi barátság fő haszonélvezői a szerb és a magyar emberek a határ mindkét oldalán. Illetve…
