(H)arctér
-
Potápi: Lélekben minden magyar együtt ünnepel
A lovas zarándoklaton részt vevő nemzetpolitikai államtitkár az utóbbi évek legfontosabb eredményei közé sorolta a nemzeti összetartozás tudatának megerősítését. „A…
-
Novák: A béke lehet a közös európai jövő garanciája
Kompország Wolfgang Schäuble az Európai Unión belüli magyar-német partneri együttműködéshez történő hozzájárulása, valamint a tagállamok egyenlőségét hirdető alapelv iránti elkötelezettség…
-
Felfüggesztették az osztrák közmédia vezetőjét
Pachnert, aki az ORF online tartalomszolgáltatásáért felelős igazgató, először figyelmeztetésben részesítették, majd – mint a Kronen Zeitung írja – további…
-
Takács Péter: Párbeszéddel lehet változtatásokat elérni az egészségügyben
Megoldási javaslatok Takács Péter a Magyar Kórházszövetség 34. kongresszusán hozzátette: a változtatásokról a nyár közepéig stratégiai anyagokat készítenek az egészségügyi…
-
Varga Mihály: Nem a számokban akarunk gyönyörködni, hanem azt szeretnénk, hogy egy kicsit jobban éljünk – VIDEÓ
A Fidesz-KDNP sorozatban negyedik kétharmados győzelmét elemzők szerint a miniszterelnök-jelöltek személye is nagyban befolyásolta. Az emberek a háború és béke…
-
Elfogadta az EU a hatodik szankciócsomagot
Az Európai Unió hatodik szankciós csomagja egyebek mellett megtiltja a nyersolaj és egyes kőolajtermékek behozatalát Oroszországból az EU-ba. Átmeneti kivételt…
-
Major Jánost nevezték ki az állami vagyongazdálkodási stratégiáért felelős miniszteri biztossá
A gazdaságfejlesztési miniszter pénteki közleménye szerint Major János feladata elsősorban az állami vagyongazdálkodás stratégiájának kidolgozásában lesz. Emellett az állami tulajdonú…
-
Elindult a Csíksomlyó Expressz és a Székely Gyors a csíksomlyói búcsúba
A Csíksomlyó Expressz Szombathelyről indult éjfél után, majd Sopron, Kapuvár, Csorna, Győr, Komárom, Tatabánya érintésével érkezett a budapesti Keleti pályaudvarra.…
-
Hitvesztés Ausztriában
A bajor lap az osztrák statisztikai hivatal adataira hivatkozva azt írja: „Ausztriában a lakosság több mint háromnegyede valamilyen vallási közösséghez…
-
„Orbán Viktor szívinfarktusa tisztességes dolog lenne”
Azt írta, azért rendelik be a nagykövetet, mert az Osztrák Közszolgálati Televízió és Rádió (ORF) egyik vezetője a magyar miniszterelnök…