(H)arctér
-
„Istennek hála, európai parlamenti képviselő vagyok”
November 20-a Habsburg Ottó születésének 110. évfordulója. Az utolsó magyar trónörökös élete jelentős részét száműzetésben töltötte, európai parlamenti képviselőként ugyanakkor mindent…
-
A brit kormányfő Kijevben újabb katonai támogatást jelentett be
Rishi Sunak brit miniszterelnök előre be nem jelentett látogatást tett Kijevben, ahol közölte, hogy Nagy-Britannia 50 millió font (több mint…
-
Kolozsváron átadták a Vallásszabadság Háza felújításáért megítélt Europa Nostra-díjat
A XV. században épült egykori unitárius püspöki rezidenciát 2009 és 2019 között Magyarország és Románia kormányának támogatásával újították fel. A…
-
Latorcai Csaba: Szent László király összeköti a közép európai nemzeteket
Szent László nem csak a magyarok és a magyar nemzet számára fontos, hiszen „szent királyunk” összekötő kapocs a közép európai…
-
Ferenc pápa: Sose felejtsük el és sose tagadjuk meg kulturális gyökereinket!
November 18-án a La Stampa olasz napilapban jelent meg Domenico Agasso interjúja a Szentatyával, aki emlékeztetett arra, hogy a Szentszék…
-
Hollik István: Mutassuk meg együtt, hogy Magyarország nem hagyja magát!
Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy Magyarország ki tudjon maradni a gázt és az atomenergiát érintő európai uniós szankciókból,…
-
Azonosították a Hunyadiak és a Corvinok genetikai örökségét
Magyar-horvát nemzetközi kutatásban, a Magyarságkutató Intézet vezetésével archeogenomikai vizsgálatokkal határozták meg a Hunyadi-leszármazottak genetikai származását – közölte a Magyarságkutató Intézet…
-
Először kerülhet színes bőrű politikus az amerikai képviselőház demokrata csoportjának élére
Hakeem Jeffries, az amerikai képviselőház New York-i tagja bejelentette, hogy jelölteti magát az alsóház demokrata párti, jövő januártól kisebbségi csoportjának…
-
Semjén Zsolt: többszörösére nő a határon túli oktatási-nevelési támogatás
Többszörösére emeli a magyar kormány a határon túli oktatási-nevelési támogatást – jelentette be Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Magyar Állandó Értekezlet…
